Hirdetés

Stabilan vezet a Fidesz

Alacsony részvételi kedv és javuló gazdasági közhangulat közepette változatlanok az erőviszonyok a pártok és politikusok népszerűségét illetően; ha áprilisig minden így marad, a Fidesz megszerzi a kétharmados többséget az Országgyűlésben - írja a HVG a héten megjelent számában a Medián elemzését ismertetve.

MTI

2010. január 22., 10:342010. január 22., 10:34

A január 8-a és 12-e között, 1200 ember megkérdezésével készült felmérés szerint a választás kiírásának közeledtével sem fokozódik a polgárok szavazási kedve, tartósan 50 százalék alatt van azok aránya, akik egy \"jövő vasárnapi\" országgyűlési választáson állításuk szerint biztosan leadnák a szavazatukat - olvasható a csütörtökön megjelent elemzésben. A Medián rámutatott ugyanakkor, hogy négy éve sem volt a választópolgárok elszántsága nagyobb a mostaninál, de a kampány hatására nőtt a szavazási kedv és végül 64 százalékos volt a részvétel.

A Jobbik népszerűsége a huszonévesek körében a legmagasabb. Egyrészt ez az a generáció, amelyiknek nem alakulhattak ki erős kötődései a parlamenti pártokhoz, és sokan éppen abban az időszakban kezdtek érdeklődni a politika iránt, amikorra a „régi” pártok imázsa megkopott. Másrészt e korosztály politikai információszerzésében nagyon nagy szerepe van az internetnek, márpedig a média fő áramából korábban kiszorult Jobbik „leginkább a saját netes szubkultúráján keresztül” tudott hírt adni magáról. A pártpreferenciákkal kapcsolatban az utóbbi hónapok számai stabil erőviszonyokat tükröznek. A biztos szavazók körében a Fidesz nagyjából a voksok kétharmadát tudhatja magáénak, az MSZP szűk egyötödnyi, a Jobbik egytizednyi szavazatra számíthat. Három hónappal a választások előtt egyértelműen a radikális jobboldali párt tekinthető „harmadik erőnek”. Az elemzés szerint a kispártok közül még a legjobban álló MDF sem éri el az 5 százalékos küszöböt, az SZDSZ-szel pedig a Medián pártpreferencia-kutatásainak történetében először ebben a negyedévben fordult elő, hogy támogatottsága még kerekítve sem éri el az 1 százalékot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
2026. június 24., szerda

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést

A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést
Hirdetés
Hirdetés