Spanyolországban is elrajtolt az 5–11 év közötti gyermekek koronavírus elleni oltása

Képünk illusztráció •  Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Képünk illusztráció

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Spanyolországban felgyorsították a koronavírus elleni oltási kampányt a közelgő ünnepi időszakra tekintettel, bővítették a harmadik, emlékeztető oltásra jogosultak körét, és elindították az 5–11 év közötti gyermekek oltását – jelentette be Carolina Darias spanyol egészségügyi miniszter.

MTI

2021. december 16., 10:272021. december 16., 10:27

Az emlékeztető oltással kapcsolatban kiemelte, hogy míg korábban a harmadik vakcinadózist csak az egészségügyi dolgozók, a veszélyeztetett csoportokhoz tartozók és a 60 évesek és ennél idősebbek vehették fel, most már 50 éves kortól is kérhető a harmadik oltást. Leszögezte, hogy az oltási kampány felgyorsítására elsősorban az ünnepek miatt van szükség, hogy így is csökkentsék a társadalmi érintkezés veszélyeit.

Spanyolországban nagy társadalmi támogatottsága van az oltásnak, a 12 évesnél idősebbek csaknem 90 százaléka teljesen oltott.

Az egészségügyi hatóságok szerint a lakosság hét százalékát kitevő, 11 év alatti gyerekek oltására elsősorban a fertőzés terjesztésének megakadályozása miatt van szükség. Az ebben a korcsoportban terjedő fertőzési ráta kéthetes időintervallumban 667 regisztrált fertőzés 100 ezer lakosra vetítve. Ez a szám magasabb az országos átlagnál, amely 441 fertőzést jelent 100 ezer főre.

Szerdán az országban 27 140 új fertőzést regisztráltak, ez július vége óta a legmagasabb érték, illetve 77 halálozást jegyeztek fel.

Ugyanakkor a kórházak leterheltsége nem akkora, mint az előző járványhullámok alatt. November végén az Antena3 országos kereskedelmi televízió azt közölte, hogy a kórházi ellátásra szoruló koronavírus-fertőzöttek többsége oltatlan.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai adatai szerint Spanyolországban a pandémia kezdete óta 5 366 128 fertőzöttet és 88 542 halálos áldozatot regisztráltak.

korábban írtuk

Magyarországon megkezdődött az 5–11 év közötti gyerekek oltása
Magyarországon megkezdődött az 5–11 év közötti gyerekek oltása

Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar oltási folyamat: megkezdődött az 5–11 év közötti korosztály oltása – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Debrecenben.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

A vízumkiadásokra is hatással lehet az amerikai kormányzati leállás

Az Egyesült Államok romániai nagykövetsége szerdán az amerikai kormányzati intézmények részleges leállása miatt bejelentette, hogy hivatalos Facebook- és X-oldalait a sürgős biztonsági üzenetek kivételével többé nem frissíti.

A vízumkiadásokra is hatással lehet az amerikai kormányzati leállás
2025. október 01., szerda

Halálos áldozatot követelő incidens Münchenben: egyelőre zárva marad az Oktoberfest

Egy nagyobb tűzhöz és hangos durranásokhoz vonult ki a müncheni rendőrség és tűzoltóság szerdán kora reggel a Lerchenau városrészbe, a rendőrség közlése szerint az épületet szándékosan gyújtották fel.

Halálos áldozatot követelő incidens Münchenben: egyelőre zárva marad az Oktoberfest
2025. október 01., szerda

Románia az orosz behatolások miatt gyorsan el akarja kezdeni az Ukrajnával közös dróngyártást

Románia az orosz behatolásokra válaszul Ukrajnával közösen gyorsan el kívánja indítani a védelmi célokat szolgáló drónok gyártását – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

Románia az orosz behatolások miatt gyorsan el akarja kezdeni az Ukrajnával közös dróngyártást
2025. október 01., szerda

Leállt az amerikai kormányzat, rekordszinten az arany ára

Rekordszintre emelkedett az arany ára az ázsiai kereskedésben szerda kora reggel, miután nem sikerült az amerikai Szenátusban elfogadtatni a kormányhivatalok ideiglenes finanszírozásának meghosszabbítását legalább november 21-ig.

Leállt az amerikai kormányzat, rekordszinten az arany ára
2025. október 01., szerda

Trump néhány napos ultimátumot adott a Hamásznak

„A Hamász palesztin terrorszervezetnek három-négy napja van arra, hogy elfogadja a gázai konfliktus lezárására irányuló béketervet” – mondta Donald Trump amerikai elnök újságíróknak kedden, amikor elhagyta a Fehér Házat.

Trump néhány napos ultimátumot adott a Hamásznak
2025. október 01., szerda

Nicușor Dan: Románia érdeke az, hogy folytatódjon Ukrajna támogatása

Románia érdeke az, hogy az Európai Unió folytassa Ukrajna támogatását – jelentette ki Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan: Románia érdeke az, hogy folytatódjon Ukrajna támogatása
2025. október 01., szerda

Putyin és Zelenszkij közötti tárgyalást sürget az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök kedden ismételten kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek és orosz kollégájának, Vlagyimir Putyinnak találkoznia kellene az ukrajnai háború befejezése érdekében.

Putyin és Zelenszkij közötti tárgyalást sürget az amerikai elnök
2025. szeptember 30., kedd

Putyin szerint Oroszország igazságos háborút vív Ukrajnában

Oroszország „igazságos háborút” vív Ukrajnában, és védi a Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon régiókban élő „milliók” döntését, hogy Moszkvával szövetkezzenek – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden.

Putyin szerint Oroszország igazságos háborút vív Ukrajnában
2025. szeptember 30., kedd

Netanjahu: a hadsereg a béketervnek megfelelően a Gázai övezetben marad

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök videoüzenetet tett közzé az X-en azután, hogy hétfő este Washingtonban tárgyalt az amerikai elnökkel, és közös sajtótájékoztatójukon közölte: elfogadja Donald Trump közel-keleti béketervét.

Netanjahu: a hadsereg a béketervnek megfelelően a Gázai övezetben marad
2025. szeptember 30., kedd

Lefoglalt orosz vagyoneszközökből nyújtana von der Leyen jóvátételi kölcsönt az ukránoknak

Jóvátételi kölcsön nyújtását javasolta Ukrajnának az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben.

Lefoglalt orosz vagyoneszközökből nyújtana von der Leyen jóvátételi kölcsönt az ukránoknak