
2009. augusztus 10., 18:032009. augusztus 10., 18:03
Ha ez a helyzet tovább fokozódik, ha nem körvonalazódik megoldás, illetve „nem lesz érezhető a szolidaritás, akkor valóban robbanásveszélyes helyzettel állunk szemben” – hangsúlyozta az államfő, azt követően, hogy hivatalában fogadta a miniszterelnököt. A gyilkosságsorozat nem cigány-ügy, egész Magyarország stabilitását érinti – mondta Sólyom László, aki szerint a romák megvédése becsületbeli ügy, az egész társadalomnak szolidaritást kell vállalnia a cigány közösséggel. Magyarország a roma állampolgárai mellett áll ebben az ügyben – jelentette ki. A történteket nem lehet kisebbíteni, csak elítélni, „erre nincs feloldozás” – tette hozzá.
A rendőrség, ahogy eddig, most is rendkívül nagy erőkkel dolgozik a romagyilkosságok felderítésén – emelte ki az államfő, hozzátéve: meggyőződése, hogy a rendőrség minden lehetőséget megragad a nyomozás érdekében. Úgy fogalmazott, bízik abban, hogy „ez a nagy munka előbb-utóbb eredményre vezet”.
A súlyos, az egész országra nehezedő ügyben a rendőrségi híreknél, nyomozási eredményeknél fontosabb, hogy a romák iránti társadalmi szolidaritásról, együttérzésről, a társadalmi nyugalom fenntartásáról legyen szó – hangsúlyozta az államfő.
Sólyom László szerint a részvétet is ki kell fejezni, együtt kell érezni a cigányokkal a gyászban, az árván maradt gyerekekkel, a megcsonkított családokkal, a cigány közösséggel, amely a gyilkosságsorozat egyedüli célja, elszenvedője. Az államfő szerint a cigányság az a csoport, amelynek minden oka megvan arra, hogy továbbra is rettegjen ettől a gyilkosságsorozattól.
Sólyom kiemelte: a találkozót Bajnai Gordon miniszterelnök kezdeményezte, az államfő azt kérte, hogy elsőként a kislétai gyilkosság ügyével, következményeivel, a kormány lépéseiről beszéljenek.
A Szabolcs megyei Kislétán múlt hétfőre virradóra ismeretlenek agyonlőttek otthonában egy 45 éves roma nőt, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az újabb támadással együtt már nyolc bűncselekmény ügyében nyomoz. A tavaly július óta tartó, romák elleni bűncselekmény-sorozatnak eddig ötvenöt sértettje van, közülük hatan meghaltak.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.