Az elkövető, a 42 éves Massimo Tartaglia a milánói dóm kicsinyített, fém talapzaton álló másával dobta arcon két méterről a kormányfőt, aki éppen autogramokat osztogatott egy választási nagygyűlés, a márciusi önkormányzati választások kampányindítója után. A rendőrség először azt közölte, hogy a szoborral közvetlen közelről arcon ütötték a kormányfőt, de egy videofelvétel tanúsága szerint a támadó Berlusconi felé hajította a dóm makettjét, amely az orrán és a száján találta el a kormányfőt.
A földre esett, erősen vérző politikust testőrei felsegítették, majd autójához kísérték, ahonnan Berlusconi még jelezni akarta a tömegnek, hogy nincs nagyobb baj. Ezután vitték a kormányfőt a San Raffaele kórházba, ahol egyik orvosa megvizsgálta. Ennek alapján úgy döntöttek, hogy éjszakára megfigyelés céljából bent tartják.
Néhány órás kihallgatás után a milánói ügyészség hivatalosan vádat emelt Tartaglia ellen előre megfontolt súlyos testi sértés címén. A férfit, aki foglalkozását tekintve grafikus, a hírek szerint tíz éve pszichés problémákkal kezelik. A támadás után a zsebében egy feszületet és egy önvédelmi gázspray-t is találtak.
A Rainews képsorai a támadásról:
Ignazio La Russa védelmi miniszter szerint a tettest a feldühödött tömeg meglincselte volna, ha a biztonsági emberek nem avatkoznak idejében közbe.
A támadást minden politikai párt elítélte. A koalíció szerint a merénylet a Berlusconi elleni gyűlöletkampány eredménye. „Sajnálom Berlusconit, de ő provokál” – nyilatkozta Antonio Di Pietro ellenzéki politikus, akinek szavait felháborodás fogadta a kormányoldal részéről.
Roberto Calderoli, a Berlusconival szövetséges Északi Liga minisztere kijelentette: „gyakran populizmussal és fasizmussal vádolják a kormányt, ám most kiderült, hogy melyik oldalra jellemző a fasiszta erőszak”.
Giorgio Napolitano államfő közleményben ítélte el a Berlusconi elleni „súlyos és rendkívüli agresszív támadást”.
Választási beszédében, amelyből a BBC idézett, Berlusconi arról beszélt, hogy őt „szörnyetegnek festik le”, de ő maga nem hiszi ezt. Egyrészt azért, mert „jóképű vagyok, másrészt mert rendes fickó vagyok”. A Corriere della Sera internetes változata szerint a beszéd alatt a hallgatóság egy kisebb csoportja fújolni kezdte a miniszterelnököt.
Berlusconit már korábban is érte hasonló inzultus: 2004 szilveszter estéjén Róma belvárosában egy 28 éves fiatalember a fotóállványával megszúrta a kormányfőt a füle alatt. Az orvosi vizsgálatok szerint a támadó csak kisebb sérülést okozott, és a kormányfő nem tett feljelentést ellene.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.