Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök a jelölésről szóló levelet eljuttatta Lázár Jánosnak, a Fidesz, valamint Harrach Péternek, a KDNP képviselőcsoportja vezetőjének, és arra kérte őket, hogy a frakciószövetség csütörtök délutáni ülésén ismertessék annak tartalmát a képviselőkkel.
A bejelentést megelőzően a miniszterelnök szóvivője közölte: a döntés előtt a jelölésről tárgyalt a Fidesz országos elnöksége – ahol a KDNP elnöke is részt vett –, majd ezután Orbán Viktor megbeszélést folytatott a lehetséges jelöltekkel, valamint konzultált a Fidesz-KDNP frakciószövetség elnökségével is. A többi, szóba jött jelölt nevét Szijjártó Péter nem árulta el, mert – mint mondta – nincs rá felhatalmazása. Ugyanezt válaszolta arra a kérdésre is, hogy Sólyom László jelenlegi államfő neve szerepelt-e az elnökség előtt.
Mindezek alapján Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke azt javasolja, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői Schmitt Pált jelöljék, majd válasszák meg Magyarország következő köztársasági elnökének. Az indoklásról a szóvivő kérdésre azt mondta: a köztársaság első polgárának lenni súlyos, ámde tiszteletre méltó hivatás, és Orbán Viktor úgy látja, Schmitt Pál ennek a hivatásnak méltó módon fog és tud majd megfelelni.
Az nem került még szóba, hogy a köztársasági elnök jogállása vagy feladatköre esetleg módosuljon a következő időszakban – közölte kérdésre válaszolva.
Arra, hogy miért nem jelölték Sólyom Lászlót, Szijjártó Péter megismételte: a jelölést számos egyeztetés előzte meg, és mindezek alapján tette meg Orbán Viktor a jelölést.
A következő házelnök személyével összefüggő felvetésre a kormányfő szóvivője úgy reagált: ez a kérdés még nem merült fel semmilyen formában; a jelölésre, illetve a választásra vonatkozó menetrendet még nem állították fel.
Az Országgyűlés június 29-én, kedden dönt Magyarország következő államfőjéről. Sólyom László jelenlegi köztársasági elnök mandátuma augusztus 4-én éjfélkor jár le.
| Schmitt Pál 1942. május 13-án született Budapesten. 1965-ben a Marx Károly közgazdaság-tudományi Egyetem belkereskedelem szakán kapott diplomát, 1992-ben a Testnevelési Egyetemen doktorált, ugyanitt 1994-től címzetes egyetemi tanár. |
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) Balogh Andrást, Magyarország thaiföldi nagykövetét javasolja az államfői tisztségbe. Balogh hétfőn, sajtótájékoztatón elmondta: programját nem az MSZP-től kapta, hanem a saját elképzeléseit támogatta a párt. Mint mondta, össznemzeti, országos érdekeket szeretne képviselni. Véleménye szerint nem barikádokat, hanem hidakat kell emelni. Hangsúlyozta: kiáll az emberi, a kisebbségi és a nemzeti jogok mellett, illetve az egyik legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy a demokratikus jogok gyakorlását is biztosítani lehessen Magyarországon. A diplomata úgy látja: a köztársasági elnök fő és szent feladata az ország szuverenitásának, területi integritásának, a magyar érdekeknek a biztosítása. Magyarországnak minden erővel azon kell lennie, hogy az Európai Unión belül érvényesítse törekvéseit.
Balogh Andrást kedden meghallgatta a Fidesz-KDNP frakció is, a nagykövet a meghallgatáson többek között azt mondta: aláírná a kettős állampolgárságról szóló törvényt, hangsúlyozta azonban, hogy köztársasági elnökként felhívná a figyelmet a következményekre. A nemzetpolitikáról szólva azt mondta: a magyar politika soha nem mondhat le arról, hogy felelősséget kell vállalni a határon túli magyarok iránt, de ez nem jelenthet gyámkodást. Kijelentette, a határok megváltoztathatatlanságának doktrínáját nem lehet kétségbe vonni.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.