
Fotó: FAcebook/FGSZ Földgázszállító Zrt.
Jóváhagyta az FGSZ Földgázszállító Zrt. tízéves fejlesztési tervét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, a vezető projekt a Magyarországot és Romániát összekötő földgázszállító vezeték (ROHU), amely új, nem orosz gázforrást tesz elérhetővé az EU és Magyarország számára – mondta Terhes Kristóf vezérigazgató a társaság budapesti háttérbeszélgetésén pénteken.
2018. május 18., 19:342018. május 18., 19:34
A ROHU-gázfolyosó a magyarországi nagynyomású földgázszállító vezetékrendszert üzemeltető FGSZ és a román Transgaz fejlesztésében lehetővé teszi a fekete-tengeri és a román szárazföldi gáztermelés továbbszállítását a kelet-közép-európai piacok felé. Terhes Kristóf az MTI szerint hangsúlyozta,
– emelte ki.
Grosz Ákos, az FGSZ üzletfejlesztési igazgatója felidézte, a Szeged–Arad-vezetéket már 2010-ben üzembe helyezték, és Magyarországról Románia felé napi 4,8 millió köbméter kapacitás áll rendelkezésre, ugyanakkor jelenleg Románia felől csak 0,2 millió köbméter gáz érkezhet. A ROHU-projekt első fázisának megvalósításával 2019 októberétől 1,75 milliárd köbméter éves kapacitás áll majd rendelkezésre – közölte. Hozzátette, az előzetes eljárás során a 2022-től rendelkezésre álló 4,4 milliárd köbméter kapacitás ötszörösére jelentkezett kereskedői igény tavaly decemberben.
A jelenlegi infrastruktúra és a projekt fejlesztései
A projekt hozzájárul a régióban rendelkezésre álló források és szállítási útvonalak diverzifikációjához – hangsúlyozták az FGSZ szakemberei.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
szóljon hozzá!