
Buzás-Fekete Mária alprefektusi tisztsége előtt Bánffyhunyad alpolgármestere volt
Fotó: Kolozs megyei prefektúra
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
2026. október 16., 17:242026. október 16., 17:24
2026. október 16., 17:382026. október 16., 17:38
Buzás-Fekete Máriát 2024. október 16-án – tehát napra pontosan két évvel ezelőtt – nevezték ki alprefektusnak, és a hatályos jogszabályok szerint a kinevezésétől számított két éven belül el kellett volna végeznie az Országos Közigazgatási Intézet szakirányú képzését.
– áll a kormány közleményében, melyet az Agerpres idézett.
A törvény szerint olyan személy is kinevezhető prefektusnak, illetve alprefektusnak, aki nem végzett el szakirányú képzést, feltéve, hogy a kinevezéstől számított legfeljebb 2 éven belül elvégzi az elvárt képzést. Ezekre a tisztségekre olyan személy is kinevezhető, aki legalább egy teljes mandátumot szenátorként vagy képviselőként tevékenykedett.
A kormány nemrég hasonlóképpen járt el Konstanca megye prefektusával, Adrian-Teodor Picoiuval is, akinek szintén nem volt meg a szakirányú képesítése. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusát azonban alig egy hét elteltével ismét kinevezték kormánymegbízottnak.
Buzás-Fekete Mária – aki a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán szerzett oklevelet – 2016 és 2024 között bánffyhunyadi alpolgármesterként tevékenykedett, a legutóbbi helyhatósági választásokon már nem indult a Kolozs megyei városban. Az RMDSZ számára biztosított alprefektusi tisztségben Tasnádi István Szilárdot követte, akit szenátornak választottak.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
szóljon hozzá!