
Hibrid háború. Románia kiemelt célpont Oroszország számára
Fotó: Freepik
Románia azon európai országok közé tartozik, amelyeket Oroszország hibrid háborús eszközökkel próbál destabilizálni – derül ki egy, az Egyesült Államok Kongresszusa számára készült friss jelentésből.
2026. augusztus 21., 18:422026. augusztus 21., 18:42
Az amerikai Kongresszus Kutatási Szolgálatának (CRS) jelentése azt taglalja, hogy Oroszország hogyan hajtja végre Románia által is tapasztalt hibrid háborús műveleteit Európában.
A dokumentum, amelyet augusztus 11-én mutattak be a kongresszusi képviselőknek, esettanulmányokat tartalmaz Romániáról, Bulgáriáról, Lengyelországról, Litvániáról, Lettországról és Észtországról is.
A dokumentum emlékeztet:

Bombariadó miatt vizsgálódtak a hatóságok a konstancai kikötőben szerdán.
Ezek közé tartoznak a szabotázs, a kibertámadások, a politikai beavatkozások, a befolyásszerző kampányok, a merényletek és a légtérsértések.
A jelentés szerzői szerint az orosz hírszerző szolgálatok módosították módszereiket, miután az európai államok szankciókkal, hírszerző tisztek kiutasításával, a katonai műveletek megerősítésével és a biztonsági szolgálatok közötti együttműködés szorosabbá tételével reagáltak.
Egyes esetekben Oroszország agresszívebb műveletekre váltott, amelyek azonban nagyobb kockázatot jelentenek a lelepleződés szempontjából.
A jelentésben idézett európai illetékesek úgy vélik, hogy

Nemzetbiztonsági okokból nemkívánatos személynek nyilvánított Románia területén egy Slatinában letelepedett orosz állampolgárt a bukaresti ítélőtábla.
A CRS, egy apolitikus szervezet, amely az amerikai Kongresszus tagjai és bizottságai számára dolgozik, hat országot választott ki az orosz műveletek részletesebb elemzésére.
Mindegyik a NATO keleti szárnyán, a Balti-tenger vagy a Fekete-tenger mentén fekszik, két olyan térségben, amelyet mind az Észak-Atlanti Szövetség, mind Oroszország fontosnak tart.
Románia és a többi vizsgált állam katonai és egyéb támogatást nyújtott Ukrajnának.
Ugyanakkor Oroszországhoz vagy Fehéroroszországhoz való közelségük miatt sebezhetőbbek bizonyos, a határon túl végrehajtott akciókkal szemben, valamint az ukrajnai háború hatásait illetően.

Európa hibrid háborúban áll, és ezt nagyon komolyan kell vennünk, egységes, határozott válaszra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
„Románia és Bulgária, a Fekete-tenger partján fekvő két NATO- és EU-tagállam, egyes jelentések szerint 2022-től kezdve egyre intenzívebb orosz hibrid fenyegetésekkel szembesülhet. Az ilyen taktikáknak való kitettség hatással lehet mindkét ország belső stabilitására, kritikus infrastruktúrájára és biztonságára, valamint a tengeri energiaforrások kiaknázására és más stratégiai kereskedelmi lehetőségekre” – hangsúlyozzák a jelentés szerzői.

Nem csupán 2024-ben használták a Călin Georgescu független szélsőjobboldali jelölt elnökválasztási győzelmét szolgáló hibrid háborús eszközöket, hanem idén is bevetették őket – jelentette ki Alex Florenta legfőbb ügyész.
Az orosz hibrid fenyegetések példái között a következők szerepelnek:

Románia a 2024-es választások kapcsán nagyszabású hibrid kampányok kiemelt célpontja volt – jelentette ki kedden Alex Florenţa.

Románia gyanúja szerint Oroszország egy hibrid háborús művelet keretében nagy mennyiségű, az OMV Petrom Petrobazi finomítójába szállított azeri kőolajat szennyezett be szándékosan – közölték hivatalos források.

Az EBESZ parlamenti közgyűlésének romániai küldöttségét vezető Iulian Lőrincz, illetve az USR szenátusi frakcióvezetője, Ștefan Pălărie szerdán Maria Telaliannal, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának igazgatójával tárgyalt.

Románia 2024-ben más európai államokkal együtt az orosz hibrid hadviselésre jellemző szabotázsakciók célpontja volt – derül ki a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) 2024-es tevékenységét ismertető jelentésből.
A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
A nyugati országok vádja, miszerint Moszkva részese volt a lipcsei drónincidensnek, fő vonalakban egy igazi háború kezdetét jelenti – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.
Egy amerikai háborús szimuláció Oroszország Moldovai Köztársaság és Románia elleni 2028-as támadását modellezte. A résztvevőknek arról kellett dönteniük, hogyan reagáljon az Egyesült Államok. Washingtoni elemző szerint Amerika „tétova választ” adna.
Szimbolikus gesztus, ugyanakkor fontos a magyar–ukrán kapcsolatok szempontjából, hogy a kijevi parlament csütörtökön határozatban ítélte el a kárpátaljai magyarok és németek ellen a szovjet hatóságok által elkövetett atrocitásokat.
Új megállapodások születtek a Románián átvezető vasúti és folyami útvonalak logisztikai kapacitásának bővítéséről az üzemanyag-ellátás érdekében – jelentette be Ukrajna.
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.
Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Durvul a Németország és Oroszország közötti konfliktus, amely amiatt mélyült tovább, hogy Berlin Moszkvát tette felelőssé a lipcsei repülőtéren talált, katonai minőségű robbanóanyaggal felszerelt drónok miatt, és hibrid háborús lépésekkel vádolta meg.
A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás újabb eszkalációt jelent az Unió területén – jelentette ki Ursula von der Leyen.
Ismét kölcsönös katonaik csapásokba torkollott az Egyesült Államok és Irán közötti ellentét: az amerikai hadsereg kedden újabb támadásokat hajtott végre Irán ellen.
szóljon hozzá!