Hirdetés

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia

Jó kezekben: Nicușor Dan és Mark Rutte is úgy véli, hogy a NATO szavatolja Románia biztonságát

Fotó: viedófelvétel/Facebook/Nicușor Dan

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Krónika

2026. március 19., 11:292026. március 19., 11:29

„Románia biztonságos ország, nagyobb biztonságban van, mint korábban. Tárgyaltunk a keleti szárny országainak új képességeiről a Keleti Őrszem program keretében. Beszéltünk a Fekete-tengerről, és a NATO is tart majd egy találkozót a Fekete-tengerről és a központi csomópont-tervünkről. Megvitattuk a hibrid kihívásokat, amelyekkel kapcsolatban mindannyiunknak többet kell tennünk.
Tájékoztattam a főtitkárt az ukrán partnereinkkel folytatott megbeszélésekről.

Idézet
Megerősítettük Ukrajna iránti támogatásunkat. Ez nem Ukrajnáról szól, hanem Európa biztonságáról.

Megbeszéltük, mennyire fontos a transzatlanti kapcsolat. Románia azzal állt ki mellette, hogy amerikai védelmi felszereléseket fogad be. Szövetségesek vagyunk, amikor partnerünknek szüksége van ránk” – szögezte le Nicușor Dan.

Hirdetés

Mark Rutte rámutatott:

az elmúlt napokban olyan lépések történtek, amelyek bizonyítják, hogy a NATO képes megvédeni a keleti szárnyat.

„Amikor próbára tették, a NATO határozottan reagált. Láttuk az Iránból kilőtt ballisztikus rakéták elfogása után. Minden szövetséges úgy döntött, hogy növeli a védelmi kiadásokat. Románia idén a GDP 2,5 százalékára emeli ezt a költségvetést. Nem csak a beruházásokról van szó, a termelésnek is növekednie kell. Románia betölti a szerepét.

Idézet
Románia folyamatosan támogatta Ukrajnát, és fontos volt a részvétele és hozzájárulása az Ukrajnával kötött, védelmi felszerelések beszerzésére vonatkozó megállapodások révén. Kedves Nicușor, hálás vagyok Önnek, hogy biztosította, hogy helyzetünk a keleti szárnyon erős legyen. Számíthatunk Romániára, és Románia számíthat a NATO-ra”

– fogalmazott Mark Rutte.

A két illetékes beszélt az Irán által Románia ellen intézett fenyegetésről is, miután Románia úgy döntött, hogy amerikai katonákat és katonai felszerelést fogad be a perzsa állam elleni amerikai és izraeli hadműveletek támogatására.

korábban írtuk

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Mark Rutte leszögezte: Románia biztonságban van.

„Meg fogjuk védeni a szövetséges terület minden egyes centiméterét. Ma arról beszéltünk, hogyan javíthatjuk a keleti szárny biztonságát. Románia biztosan fontos szerepet játszik ebben” – hangsúlyozta.

Nicușor Dan szerint Irán nem fenyegette Romániát, hanem jogi és politikai következményekről beszélt, így az ország biztonsági helyzete nem változott.

„Románia stratégiai partnerségben áll az Egyesült Államokkal, és az amerikai csapatok jelenléte révén biztonságosabb” – mutatott rá a román elnök.

Anak kapcsán, hogy Donald Trump amerikai elnökneheztelését fejezte kiamiatt, hogy a NATO nem avatkozott be a Hormuzi-szoros biztonságának biztosítása érdekében, Mark Rutte leszögezte: kiemelten fontos, hogy Irán ne rendelkezzen nukleáris képességekkel vagy ballisztikus rakétákkal.

„Az Egyesült Államok csökkenti ezeket a képességeket, és ez nagyon fontos. A Hormuzi-szoros tekintetében mindenki egyetért abban, hogy nem maradhat lezárva, mivel kulcsfontosságú a világgazdaság számára. Ami a szövetségeseket illeti, ők az Egyesült Államokkal és egymás között tárgyalnak arról, hogy hogyan lehetne a legjobban kezelni ezt a biztonsági kérdést. Teljes mértékben bízom abban, hogy a szövetségesek mindent meg fognak tenni a közös érdekünk érvényesítése érdekében” – hangsúlyozta.

Nicușor Dan arról beszélt, hogy Románia teljesítette az amerikai kéréseket, hiszen az utántöltő repülőgépek mellett olyan távközlési eszközöket és radarokat is befogad, amelyek megerősítik a deveselui rakétapajzsot, ami kiegészítő védelmet jelent Románia és azon térség számára, amelyet a pajzs véd. Rámutatott: egy szövetséges igényéről, amelyet sietve teljesítettek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna csak a szükséges Patriot elfogórakéták tizedével rendelkezik

Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.

Zelenszkij: Ukrajna csak a szükséges Patriot elfogórakéták tizedével rendelkezik
2026. augusztus 13., csütörtök

Trump azzal dicsekszik, hogy ellenőrzi a Hormuzi-szorost – csak éppen az olajszállítók nem nagyon tudnak átkelni rajta

Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.

Trump azzal dicsekszik, hogy ellenőrzi a Hormuzi-szorost – csak éppen az olajszállítók nem nagyon tudnak átkelni rajta
2026. augusztus 12., szerda

A lengyelországi és romániai légtérsértésekről tanácskoztak a NATO-tagállamok nagykövetei

A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.

A lengyelországi és romániai légtérsértésekről tanácskoztak a NATO-tagállamok nagykövetei
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Bukaresti luxus után nem tetszik a miami fogda a Tate testvéreknek

Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.

Bukaresti luxus után nem tetszik a miami fogda a Tate testvéreknek
2026. augusztus 12., szerda

Fidesz-szóvivő: Bebizonyosodott, hogy törvényellenes volt a párt szervereinek lefoglalása

A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.

Fidesz-szóvivő: Bebizonyosodott, hogy törvényellenes volt a párt szervereinek lefoglalása
2026. augusztus 12., szerda

Ukrajna amerikai kérésre felhagyott a romániai kőolajszállítmányokat is érintő támadásokkal a Fekete-tengeren

Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.

Ukrajna amerikai kérésre felhagyott a romániai kőolajszállítmányokat is érintő támadásokkal a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Házilag készített gyújtószerkezet okozott tüzet a svájci román nagykövetségnél

Lángra kapott hétfőn egy házilag készített gyújtószerkezet Románia svájci nagykövetségének kerítése melletti járdán – számolt be szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Házilag készített gyújtószerkezet okozott tüzet a svájci román nagykövetségnél
2026. augusztus 12., szerda

Trump elismerte, hogy titokban átcsempészték egy másik repülőre az iráni fenyegetés miatt a NATO-csúcs után

Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy egy lehetséges fenyegetés miatt titokban másik repülőgépre szállt át, amikor a múlt hónapban elhagyta a Törökországban tartott NATO-csúcstalálkozót.

Trump elismerte, hogy titokban átcsempészték egy másik repülőre az iráni fenyegetés miatt a NATO-csúcs után
2026. augusztus 12., szerda

Bukarest szerint Oroszország sztálinista propagandát folytat Románia és Moldova ellen

Oroszország „sztálinista propagandát” folytat, miközben hódító háborút folytat Ukrajna ellen – így reagált a román külügyminisztérium egy orosz külügyi illetékes nyilatkozatára, amely szerint Románia Moldovával együtt támogatja Ukrajnát.

Bukarest szerint Oroszország sztálinista propagandát folytat Románia és Moldova ellen
Hirdetés
Hirdetés