
Fotó: Videófelvétel
A rendőrség szorította vissza a római képviselőház előtt tüntető kereskedőket, vendéglátósokat, akik egész Olaszországban demonstráltak az új koronavírus-járvány miatti zárlat ellen kedden.
2021. április 06., 21:332021. április 06., 21:33
2021. április 06., 21:472021. április 06., 21:47
Feszültségbe torkollott az alsóház épülete előtti téren szervezett tüntetés. A résztvevők kezdetben azt skandálták, hogy azonnali újranyitást, szabadságot akarnak. „Pojácák!” – kiáltották a képviselőház irányába. Később különféle tárgyakat, üvegeket és füstbombákat hajítottak az épület felé, majd megpróbáltak áttörni a teret lezáró kordonon. A rohamrendőrség többször visszaszorította a tömeget. Hírügynökségi információk szerint egy tüntető rosszul lett, három rendőr pedig megsérült.
Hozzátette, hogy a járványhelyzettől tönkrement vállalkozóknak „nincs vesztenivalója”. A kereskedelemben, vendéglátásban, idegenforgalomban, szolgáltatási ágazatban dolgozókat képviselő Mio Italia az utóbbi hónapokban több utcai megmozdulást szervezett.
Milánóban az utcai árusok tüntettek a központi pályaudvar előtti téren. „Dolgozni akarunk, nyitást akarunk” – írták a magasba tartott tábláikra. A tüntetők, közöttük fuvarosok is, szintén összecsaptak a rendőrséggel. A dél-olasz Caserta városánál a demonstrálók elfoglalták az országot hosszában átszelő A1-es autósztrádát. A demonstráció még az esti órákban is tartott: járműveikkel csigatempóban haladnak, ami az egész ország sztrádaforgalmát megbénítja. Tüntettek Bariban is, Nápolyban az újranyitó kereskedők fehérneműt tettek a kirakatokba, így üzenve, hogy a válságban az utolsó ruhadarabig elszegényedtek.
Olaszországban kedden oldották fel a húsvéti teljes zárlatot, de a szigorú intézkedések április végéig érvényben maradnak. A húsz tartományból kilenc vörös zónának számít továbbra is, vagyis a vendéglátás és a kereskedelem sem működik. További tizenegy régió narancssárga fokozatba tartozik, vagyis az üzletek nyitva tarthatnak, de a vendéglátás csak elvitelre dolgozik.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!