Hirdetés

Őrizetbe vették Geréb Ágnest, az otthon szülés pártolóját

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Őrizetbe vette Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt szerdára virradóra a rendőrség, miután egy újszülöttet a mentőknek kellett újraéleszteniük Budapesten, egy magánintézményben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

MTI

Hírösszefoglaló

2010. október 06., 14:342010. október 06., 14:34

A szülés levezetésében közreműködő három másik emberrel szembeni eljárásról a rendőrség nem közölt információkat.

A magyarországi Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI-hez szerda reggel eljuttatott közleményében azt írta: rohamkocsijukat kedd délután Budapest XII. kerületébe egy újszülötthöz riasztották. Amikor a mentők megérkeztek, a kisfiú nem lélegzett és nem volt elégséges vérkeringése, ellátását azonnal megkezdték. Az életmentésbe bekapcsolódott a speciális gyermek-mentőorvosi kocsi és a koraszülöttmentő személyzete is – közölte az OMSZ. Az újszülöttet és az anyát kórházba szállították, a körülmények tisztázása a rendőrség feladata – tették hozzá.

Geréb Ágnest három másik emberrel együtt állították elő kedd este, miután a gondjaikra bízott csecsemőt a mentőknek kellett újraéleszteniük. A budapesti, Gaál József utcai úgynevezett születésház előtt az újszülött édesapja intett le egy mentőautót azzal, hogy a csecsemő meghalt, az épületben akkor próbálták a gyereket újraéleszteni.

A BRFK kedd este annyit erősített meg, hogy érkezett hozzájuk egy bejelentés, miszerint a XII. kerületben, az Alma utca egyik házában, feltehetően egy otthon végzett szülés során, a megszületett kisbabát újra kellett éleszteni. Az újszülött gyermeket és az édesanyját is kórházba szállították a mentők.

Az MTI úgy tudja, hogy a kórházban műtéti beavatkozásra volt szükség.

Korábban Geréb Ágnest, az otthonszülés pártolóját az ügyészség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével és más bűntényekkel vádolta meg. Nyáron a budapesti Fővárosi Bíróságon zajló per elsőfokú tárgyalásán két orvos szakértő azt mondta, hogy a munkájából felfüggesztett szülész-nőgyógyász szakorvos foglalkozási szabályszegést követett el, amikor még régebben egy szülés levezetésekor nem biztosította az újszülött újraélesztéséhez szükséges eszközöket. A tervezett otthon szüléseknél bábaként tevékenykedő Geréb Ágnes azért került bíróság elé, mert a vád szerint általa „kísért” szülések során maradandó károsodást szenvedett egy csecsemő, egy meghalt, egy nő pedig „kivérzett állapotba” került.

Geréb ügyének következő tárgyalását jövő keddre tűzte napirendre a Fővárosi Bíróság.

Dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász – akit 2007-ben bíróság tiltott el három évre szakmája gyakorlásától, – rendszeresen tartott „szülésfelkészítő tréninget” Erdélyben is.

Korábban a Krónikában is vita folyt az otthonszülés és Geréb Ágnes tevékenysége kapcsán.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
Hirdetés
Hirdetés