
Ellenérzések. A Nemzeti Liberális Pártot képviselő Bogdannak határozottan nem tetszik az EP álláspontja
Fotó: Fidesz-eu.hu
Szembement Rareş Bogdan liberális párti EP-képviselő az uniós parlament fősodrával: a román honatya határozottan ellenzi, hogy az azonos nemű párok gyereket fogadjanak örökbe, és az „apa” és „anya” kifejezések használatához is ragaszkodik.
2021. március 29., 10:162021. március 29., 10:16
Rareş Bogdan ellenzi, hogy a szexuális kisebbségekhez tartozók gyermeket fogadhassanak örökbe. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) magyarellenes nyilatkozatairól is híres alelnöke és európai parlamenti képviselője szerint egy ilyen döntés „megváltoztatná a világot, amiben élünk”. Hozzátette,
„Ne induljunk el az Isten általi alkotás megváltoztatásának irányába” – mondta két minapi televíziós interjúban is Bogdan, akit annak kapcsán kérdeztek, hogy az Európai Parlament fordítóinak előírnák: az apa és az anya szavak helyett csak a szülő meghatározást használják.
– fogalmazott az Aranyosgyéresen született volt műsorvezető.
Rareş Bogdan aberrációnak nevezte az európai parlamenti felvetést. „Sok aberrációt láttam már az Európai Parlamentben, de a mostani javaslat ellen harcolni fogok. A legkonzervatívabb csoportot fogom erősíteni” – hangoztatta a PNL alelnöke. Arra emlékeztetett, hogy a tapasztalatok alapján a gyerekek kilencvenöt százalékának az anya az első szava.
Az anya, apa szóhasználatot tiltani kívánó EP-javaslatról a Szociáldemokrata Párt egyik képviselője is nyilatkozott. Radu Cristescu egy újságírói kérdésre válaszolva ironikusan azt mondta: „Épp most gondoltam arra, hogy felhívom a Szatmárnémetiben élő édesanyámat, de nem tudom, miként szólítsam.”
Az Európai Parlament néhány nappal ezelőtt nagy többséggel elfogadott határozatával kapcsolatban, amely az LMBTQI- (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális) közösség tagjainak szabadságát biztosító övezetté minősíti az uniót, Rareş Bogdan elmondta: tartózkodott a szavazásnál. Azzal indokolta pártja EP-csoportjának álláspontját, hogy
Az uniós parlament az Európai Bizottság támogatásával ezzel az állásfoglalással határolódott el Lengyelországtól, ahol az utóbbi években több száz önkormányzat nyilvánította magát LMBTQI-
mentes övezetnek, tiltakozva a genderideológia káros hatásai ellen.
A Magyar Nemzet korábbi beszámolójában arra emlékeztetett, hogy az EP nemcsak Varsónak, de Budapestnek is odaszólt a határozatban, mondván: Magyarország az alaptörvény tavaly decemberi módosításával korlátozta a LMBTQI-személyek jogait, s semmibe vette a transznemű és nem bináris személyek létezését. (A nem bináris nemi identitás az, amelyik sem a férfi, sem a női kategóriába nem illeszkedik.) Az „apa férfi, az anya nő” kitételt az Európai Parlament Lettország esetében is kifogásolja: a balti államban a parlament javasolta a magyarhoz hasonló alkotmánymódosítást, ám azt az alkotmánybíróság végül jogellenesnek ítélte meg. Rigában azt mindenesetre kimondták, hogy a házasság férfi és nő közötti szövetség.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!