2010. március 05., 09:172010. március 05., 09:17
Az incidens indítéka és háttere egyelőre ismeretlen. Basternák azt mondta: feleségével éppen kutyasétáltatásból tértek haza, amikor rálőttek. \"Én az egyik kutyával már bementem az udvarra, a bejárati lépcsőnél vettem le a szíjat az állatról, amikor az utcáról eldördült a lövés\" - idézte fel a történteket Basternák László. \"Szerencsére nem engem, hanem a bejárati ajtó zárját találta el a golyó. Abból az irányból érkezett a támadó, ahonnan mi is jöttünk. Odaért a házunkhoz, lőtt, és sietve távozott is. Az arcát sajnos a feleségem nem látta, mert jól behúzta a csuklyát az arcába\" - mondta. Nem ez volt az első támadás Basternák ellen, aki az előző választási ciklusban a dél-szlovákiai kisváros polgármestere volt. Még 2002-ben festékes ballonokkal dobálták meg házát, több névtelen fenyegető levelet kapott polgármestersége idején és azóta is.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.