
Magabiztos. Putyin szerint Moszkva kellő erővel rendelkezik ahhoz, hogy befejezze az ukrajnai műveletet
Fotó: Orosz elnöki hivatal
Oroszországnak minden szükséges ereje megvan ahhoz, hogy sikeresen befejezze az ukrajnai „különleges műveletet” nukleáris fegyverek bevetése nélkül, bárhogyan is provokálják erre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a VGTRK állami tévé újságíróival folytatott beszélgetésben.
2025. május 04., 16:572025. május 04., 16:57
Az orosz elnök mondatai a Szaida Medvegyeva és Pavel Zarubin által készített Oroszország. Kreml. Putyin. 25 év című dokumentumfilmben hangzottak el, ennek egyes részleteit a Telegramon tették közzé vasárnap.
– fogalmazott a nukleáris fegyverek esetleges bevetésével kapcsolatban Putyin. Hozzátette azt is: „Elég erőnk és eszközünk van ahhoz, hogy amit 2022-ben elkezdtünk, azt logikusan befejezzük, és olyan eredménnyel, amilyenre Oroszországnak szüksége van.”
Zarubin kérdésére válaszolva, miszerint lehetséges-e a jövőben a megbékélés az ország ukrán lakosaival, Putyin azt hangoztatta, hogy a megbékélés elkerülhetetlen, és csak idő kérdése.Az orosz elnök arról is beszélt, hogy Oroszország 2014-ben nem hagyhatta, hogy a Krím népét kettészakítsák, még akkor sem, ha nyugati szankciókat helyeztek ellene kilátásba.
Abból indultam ki, hogy ez természetesen az ismert súlyos nehézségekkel járna. Így is lett – 2014-ben azonnal szankciókat vezettek be” – mondta, majd hozzáfűzte: „Úgy gondolom, helyesen tettük, amit akkor tettünk.”
Megjegyezte azt is, hogy Oroszország gazdasága szerinte azóta csak erősödött „2014 óta olyan nagyot ugrottunk, köszönhetően azoknak a szankcióknak, amelyeket a nyugati országok a krími események után hoztak Oroszország ellen” – fogalmazott.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!