
Fotó: Orosz elnöki hivatal
Oroszország idén tovább fejleszti nukleáris triádját, a hatóságok továbbra is prioritásként kezelik Oroszország védelmi képességeinek megerősítését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, a haza védelmezőjének ünnepe alkalmából a fegyveres erők aktív és veterán tagjaihoz intézett köszöntőjében.
2023. február 23., 13:042023. február 23., 13:04
Putyin szerint a korszerű, hatékony hadsereg és haditengerészet Oroszország biztonságának és szuverenitásának, stabil fejlődésének és jövőjének záloga, ezért, mint korában is, Moszkva prioritásként fogja kezelni a védelmi képességek megerősítését. Emléketetett rá, hogy idén várható a Szarmat új interkontinentális rakétarendszer nehézrakétákkal ellátott indítóállásainak hadrendbe állítása, folytatódik a Kinzsal hiperszonikus komplexum sorozatgyártása, és a Cirkon tengeri hiperszonikus rakéták tömeggyártása. Közölte, hogy
Mint mondta, Oroszország a valós harci tapasztalatokból kiindulva fejleszti fegyveres erőinek valamennyi összetevőjét, javítani fogja a kiképzési rendszert, és folytatja a csapatok új fegyverekkel, köztük új csapásmérő rendszerekkel, felderítő és kommunikációs eszközökkel, drónokkal és tüzérségi rendszerekkel való felszerelését.
Az elnök szerint az orosz ipar gyorsan növeli a hagyományos fegyverek teljes körének gyártását, és elsajátítja a haderőnemek számára ígéretes modellek sorozatgyártását.
– hangoztatta Putyin, hozzátéve, hogy az emberek bíznak a fegyveres erőkben, és milliók segítik a fronton harcolókat. Kifejezte háláját a veteránok nemzedékeinek, akiknek hagyományait a jelenlegi fegyveres erők tagjai ápolják.
„A különleges hadműveletben részt vevő orosz katonák bátran harcolnak az ukrajnai neonácizmus ellen, és megvédik az oroszokat az ország történelmi területein” – húzta alá az orosz elnök.

A Nyugatot tette felelőssé az ukrajnai háborúért Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a szövetségi parlament két házának együttes ülésén elmondott beszédében.

Az Egyesült Államok és Európa nemzetei nem akarják elfoglalni Oroszországot – hangsúlyozta Joe Biden amerikai elnök kedden Varsóban, a lengyelekhez intézett beszédében.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!