Hirdetés

A Nyugatot tette felelőssé Putyin a háború megindításáért

•  Fotó: Kreml

Fotó: Kreml

A Nyugatot tette felelőssé az ukrajnai háborúért Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a szövetségi parlament két házának együttes ülésén elmondott beszédében. Bejelentette, hogy Oroszország felfüggeszti részvételét a hadászati fegyverzetcsökkentési megállapodásban.

Krónika

2023. február 21., 11:332023. február 21., 11:33

2023. február 21., 13:242023. február 21., 13:24

Az Ukrajna elleni orosz agresszió első évfordulójának küszöbén megtartott beszédben az orosz elnök megismételte az összes korábbi vádat a Nyugattal szemben, azt állítva: Oroszország csak a saját érdekeit védi. Putyin szerint nehéz időszakot élünk, és történelmi változások küszöbén állunk. Az orosz elnök az általa csak „különleges katonai műveletnek” nevezett ukrajnai háború kapcsán azt mondta: annak célkitűzéseit lépésről lépésre döntik el.

Állítása szerint Oroszország mindent megtett annak érdekében, hogy békés megoldást találjon a Donbasz helyzetére, de a Nyugat „más forgatókönyvet készített elő”.

Hirdetés

Szerinte Kijev már a háború tavaly február 24-i megindítása előtt fegyverszállításokról tárgyalt a Nyugattal. Putyin felrótta, hogy a NATO Oroszország határáig terjeszkedett, és egyre nagyobb katonai erőt sorakoztattak fel az orosz határok mentén.

Az orosz elnök azt állította, a Nyugat „cinikus módon megtévesztette „állampolgárait”, Oroszország viszont az érdekeit és a pozícióját védi,

a civilizált világ és a többiek között pedig nem kellene megosztottságnak lennie. Putyin szerint kizárólag az Egyesült Államok tart fenn katonai támaszpontokat szerte a világban, és az Egyesült Államok mondta fel egyoldalúan a nemzetközi egyezményeket.

„Ők (a Nyugat – szerk. megj.) kezdték ezt a háborút, mi mindent megtettünk, hogy megállítsuk, de Szevasztopol és a Krím volt a következő célpont” – állította Putyin.

Az orosz elnök – aki a háború elindítása óta először tartott évértékelőt – azt hangoztatta, hogy a nyugati elitek nem rejtik véka alá: céljuk az, hogy stratégiai vereséget mérjenek Oroszországra és véglegesen leszámoljanak vele.

„Ők azok, akik elkezdték a háborút. És mi erőt alkalmazunk, hogy befejezzük” – mondta.

Az orosz elnök szerint a Nyugat célja „a korlátlan hatalom”, a tét pedig több trillió dollár.

Úgy vélekedett, a Nyugat már hosszú ideje elkezdte Ukrajna oroszellenessé alakítását.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Kijev katonai egységei náci jelképeket használnak, ám Nyugaton ez senkinek sem szúr szemet. Putyin szerint az Oroszország-ellenes projekt azt jelenti, hogy Kelet felé csatornázzák be az agressziót egy európai háború érdekében. Az orosz elnök azt állította: az ukrajnai helyzet eszkalációért a nyugati elit a felelős, a Nyugat globálissá akar tenni egy lokális konfliktust.

Putyin szerint Oroszország léte forog kockán, ám országát lehetetlen legyőzni a harctéren.

Az orosz államfő beszédében arra is kitért: az anglikán egyház nemileg semleges istenfogalom bevezetését fontolgatja, de Oroszországban sohasem fognak úgy eljárni, mint a nyugati elit, és nem kezdenek „boszorkányüldözésbe”. Putyin állítása szerint a Nyugat megpróbálja megosztani az oroszokat, és árulókra fogad, de az oroszok többsége támogatta a Donbasz „védelmét” célzó orosz akciókat, amiért köszönetet is mondott az orosz népnek.

Az orosz elnök szerint az „új területek” – azaz az Ukrajnától illegális népszavazásokkal „elcsatolt” régiók – „a nácik fenyegetései ellenére” az Oroszországhoz való csatlakozás mellett döntöttek, Moszkva pedig szociális támogatási programokat indít ezeken a területeken.

Putyin azt mondta: mindent megtesznek azért, hogy visszatérjen a béke, az orosz katonák pedig „a jövőért és a történelmi igazságtételért” harcolnak.

Mint mondta, mivel megérti, milyen nehéz a harctéren elesett katonák hozzátartozóinak helyzete, különleges alapot hoznak létre a veteránok és a halott katonák hozzátartozóinak megsegítésére. Leszögezte, minél nagyobb lesz az Ukrajnának szállított fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre fogja Oroszország eltolni a határaitól a fenyegetést. Arra is kitért, hogy az orosz hadsereg és haditengerészet megerősítését célzó következő lépésekhez figyelembe kell venni a „különleges katonai művelet” tapasztalatait, és az orosz haderő minden elemét magas szintre kell fejleszteni.

Az orosz elnök szerint a Nyugat a gazdaság terén is harcol Oroszország ellen, de kudarcot fog vallani.

A szankciók kapcsán arról beszélt, hogy a Nyugat áremelkedéseket és a munkahelyek elvesztését idézte elő, és azzal vádolta meg a nyugatiakat, hogy ellopták Oroszország Forex-tartalékait és aranyát. Szerinte a cél az, hogy szenvedést okozzanak az orosz népnek, ám az orosz gazdaság jóval erősebbnek bizonyult, mint azt Nyugaton hitték, az ország minden erőforrással rendelkezik, amire szüksége van.

A gazdaság témájánál maradva kijelentette, olyan nemzetközi fizetési rendszer kiépítése, amely csökkenti a Nyugattal szembeni függést.

Állítása szerint az utóbbi időben megkétszereződött a rubel aránya a nemzetközi tranzakciókban. Putyin szerint Oroszországban rekord gabonatermés volt, ennek nyomán 2023 végére 60 millió tonnára kívánja növelni az orosz gabonaexportot. Hozzátette, az ukrán gabona exportjának akadályozása az elmúlt évben felfelé tolta az árakat globális szinten.

A jövőre vonatkozó tervei kapcsán kifejtette, a szorosabb gazdasági kötelékek megteremtése érdekében

Kazanyig, illetve Mongóliáig és Kínáig kell kiterjeszteni az autópálya-hálózatot, egyúttal egy észak-déli folyosót is ki szeretne alakítani, javítandó az összeköttetést Indiával, Iránnal és a Közel-Kelettel.

A terv része a vasútvonalak korszerűsítése és az északi hajózási útvonalak fejlesztése is. Putyin szerint az orosz bankrendszer stabil, és az ország nem szorul külföldi hitelekre. Úgy vélekedett, hogy az orosz infláció 4 százalékos lesz, ami alacsonyabb, mint Nyugaton.

A gazdasági, oktatási és tudományos fejlesztések kapcsán arra is kitért, hogy

Oroszország jövőbeni fejlődésének élén azoknak kell állniuk, akik Fehéroroszországban és a Donbaszban születtek és nevelkedtek, illetve akik utóbbi régió „függetlenségéért” harcoltak.

Putyin üzent az orosz oligarcháknak is, akik szerinte túl sokat költöttek palotákra és jachtokra, de túl keveset az ország fejlesztésére. Szerinte egyesek egyszerű jövedelemforrásként tekintettek Oroszországra, most azonban „a Nyugat kirabolta őket”. A nyugati szankciók kapcsán megjegyezte: az egyszerű orosz polgárok nem amiatt háborodtak fel, mert egyesek elvesztették hatalmas nyugati bankbetéteiket, senki sem sajnálja azokat, akik palotákat és jachtokat veszítettek el. Az elnök ennek nyomán arra szólította fel az oligarchákat, hogy mostantól a hazájukkal működjenek együtt.

A jövő évi orosz elnökválasztás kapcsán kifejtette: az a törvények és az alkotmány szellemében zajlik majd.

„Mindannyiunknak egyesítenünk kell erőfeszítéseinket, felelősségünket és jogainkat, hogy megvédjük a legfőbb történelmi jogot: Oroszország ahhoz való jogát, hogy erős legyen” – mondta Putyin.

A nemzetközi helyzetre visszatérve bejelentette, hogy Oroszország felfüggeszti részvételét a hadászati fegyverzetcsökkentési megállapodásban Felrótta, hogy az Egyesült Államok és a NATO nem tette lehetővé a stratégiai atomarzenálja ellenőrzését, amivel szerinte lépésről lépésre felszámolták a világ biztonságát szavatoló és a fegyverzetellenőrzési rendszert. Állítása szerint az amerikai, a brit és a francia atomfegyverek mind Oroszországot veszik célba.

Azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy nukleáris fegyverekkel akar teszteket végrehajtani. Leszögezte: ha az Egyesült Államok ezt teszi, Oroszország is megteszi. Hozzátette, hogy Oroszország nem lép elsőként, de azonnal reagál, ha az Egyesült Államok lép.

Putyin beszéde hozzávetőlegesen egy és háromnegyed órán át tartott, közben többször állva megtapsolta a hallgatóság.

Kedden este Joe Biden amerikai elnök Varsóban mond beszédet a háború első évfordulójára készülve, ebben pedig az előzetes várakozások szerint reagálni fog Putyin beszédére.

Blinken: Putyin ukrajnai háborúja stratégiai kudarc
Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai háborúja minden szempontból stratégiai kudarc – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden Athénban. „Egy évvel azután, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát, egyértelművé vált, hogy háborúja minden szempontból stratégiai kudarc” – szögezte le Blinken görög kollégájával, Nikosz Dendiasszal közös sajtótájékoztatóján. Blinken hétfőn érkezett kétnapos látogatásra Görögországba. Előtte Törökországban járt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 02., kedd

Washington cáfolja, hogy a hadügyminiszter adott parancsot az összes drogcsempész megölésére

Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú parancsnoka rendelt el második körös katonai csapást egy állítólagos venezuelai kábítószercsempész-hajóra – erősítette meg a Fehér Ház.

Washington cáfolja, hogy a hadügyminiszter adott parancsot az összes drogcsempész megölésére
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Ukrajna: Macron szerint kidolgozták a biztonsági garanciákat, Zelenszkij szerint a cél a szuverenitás megőrzése

Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Ukrajna: Macron szerint kidolgozták a biztonsági garanciákat, Zelenszkij szerint a cél a szuverenitás megőrzése
2025. december 02., kedd

„A bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe” – A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten

A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–1919-es szerepvállalásáról szólt.

„A bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe” – A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
2025. december 01., hétfő

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő

Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről

Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről
2025. november 30., vasárnap

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól

Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól
Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól
2025. november 30., vasárnap

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól

2025. november 29., szombat

Palesztinbarát tüntetők betörtek a La Stampa napilap szerkesztőségébe

Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.

Palesztinbarát tüntetők betörtek a La Stampa napilap szerkesztőségébe
Hirdetés
2025. november 29., szombat

Orbán Viktor: az európai vezetők háborúba akarnak menni

Európa legolcsóbb rezsiköltségét fenn tudjuk tartani, megállapodtunk az oroszokkal arról, hogy idén télen és a következő évben is megérkezik a gáz és olaj, amire Magyarország leszerződött – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Nyíregyházán.

Orbán Viktor: az európai vezetők háborúba akarnak menni
2025. november 29., szombat

Az Airbus visszahívott hatezer repülőgépet sürgős szoftvercserére

Az Airbus pénteken bejelentette mintegy hatezer A320-as repülőgép visszahívását, hogy sürgősen kicseréljen egy, a napfény sugárzására érzékeny vezérlőszoftvert, miután október végén incidens történt az egyik ilyen gépen az Egyesült Államokban.

Az Airbus visszahívott hatezer repülőgépet sürgős szoftvercserére
2025. november 29., szombat

Donald Trump megsemmisíti elődje minden olyan elnöki rendeletét, amelyen előre rögzített szignó szerepel

Donald Trump amerikai elnök megsemmisíti elődje, Joe Biden minden olyan elnöki rendeletét, amelyen nem saját kezű aláírás, hanem előre rögzített szignó szerepel – a hivatalban lévő elnök pénteken jelentette be döntését.

Donald Trump megsemmisíti elődje minden olyan elnöki rendeletét, amelyen előre rögzített szignó szerepel
Hirdetés
Hirdetés