Hirdetés

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

A két legjelentősebb ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezet mélységesen elítéli a barbár cselekedetet

Fotó: Facebook/Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

MTI

2025. július 17., 19:292025. július 17., 19:29

A két legjelentősebb ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezet mélységesen elítéli „azt a barbár cselekedetet, amely során megrongálták az Ungvári járási Palágykomoróc község görögkatolikus templomát” – írják.

A 2025. július 16-án elkövetett „vandalizmust” a KMKSZ és az UMDSZ a kárpátaljai magyarság ellen irányuló provokációként értékeli, és rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy „vidékünkön hasonló eset ismét megtörténhetett”.

Hirdetés

Az ügy kapcsán ismeretlen tettesek ellen feljelentést tesznek, illetve levélben fordulnak az ukrán belügyi és a megyei rendvédelmi szervekhez, amelyben felkérik az illetékeseket, hogy mielőbb állítsák elő az elkövetőket, és a törvényeknek megfelelően vonják őket felelősségre – áll a két szervezet MTI-hez eljuttatott közös nyilatkozatában.

Emellett felhívják az illetékesek figyelmét arra is, hogy „a jelenlegi helyzetben az ügy kivizsgálása és az operatív fellépés rendkívüli fontossággal bír”, egyúttal felszólítják a hatóságokat, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a hasonló esetek megelőzhetőek legyenek – áll a dokumentumban.

Amint arról beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Facebook-oldalán közölte, hogy felgyújtottak egy templomot Kárpátalján, az oldalára pedig azt írták: „késhegyre a magyarokat”. „Kényszersorozás, emberölés, templomgyújtogatás, uszítás, megfélemlítés. Ez mind a mieinkkel, a magyarokkal történik Kárpátalján. Nem fogjuk hagyni, számíthattok ránk!” – szögezte le a kormányfő.

korábban írtuk

„Késhegyre a magyarokat”: felgyújtottak egy templomot Kárpátalján – Orbán Viktor: nem fogjuk hagyni!
„Késhegyre a magyarokat”: felgyújtottak egy templomot Kárpátalján – Orbán Viktor: nem fogjuk hagyni!

Felgyújtottak egy templomot Kárpátalján, az oldalára pedig azt írták: „késhegyre a magyarokat” – számolt be az újabb magyarellenes támadásról Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
Hirdetés
Hirdetés