2010. január 19., 09:422010. január 19., 09:42
Viliam Figusch, az Európa Tanács pozsonyi tájékoztató irodájának igazgatója elmondta: a küldöttség az ellentmondásos nyelvtörvényről alkotott politikai és lakossági, civil véleményekre kíváncsi.
A küldöttség délelőtt elsőként a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának (SZMK) képviselőivel folytatott megbeszélést. Petőcz Kálmán, az SZMK szóvivője elmondta: szükségesnek tartják az államnyelvtörvény módosítását.
„A parlamentben el kellene fogadni egy átfogó kisebbségi nyelvhasználati törvényt, hogy az államnyelv és a kisebbségi nyelvek használata egyensúlyba kerüljön. Amíg ez nem történik meg, addig fel kellene függeszteni az államnyelvtörvénybe foglalt büntetéseket” – fejtette ki Petőcz. Délután a küldöttség a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd képviselőit is meghallgatta. Az MKP a találkozón részletesen ismertette a párt nyelvtörvénnyel kapcsolatos álláspontját.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.