
A palesztin hallgatók zászlókkal és bekiabálásokkal ítélték el az izraeli hadsereg gázai hadműveleteit
Fotó: Videofelvétel/ABC7
A végzős diákok több ezer rokona, hozzátartozója gyűlt össze az egyik stadionban tartott rendezvényen, amelyet folyamatosan megzavartak a tüntetők. Több amerikai és európai nagyvárosban is folytatódtak a palesztin-párti megmozdulások, amelyeken önálló palesztin állam létrehozását követelték a demonstrálók.
2024. május 12., 18:062024. május 12., 18:06
Szabad Palesztinát és az izraeli megszállás végét követelte a diákok egy csoportja a kaliforniai Berkeley Egyetem diplomaosztó ünnepségén. Hetek óta folyamatosak a tiltakozások amiatt, hogy az intézmény szakítson meg minden kapcsolatot azokkal az adományozókkal, akik az Izrael és a Hamász között folyó háborúból profitálnak. A demonstrálók azzal vádolták az egyetem vezetését, hogy támogatják a gázai harcokat, amit népirtásnak neveztek.
A végzős diákok több ezer rokona, hozzátartozója gyűlt össze a rendezvényen, amit a hangos bekiabálások mellett a diákok egy részének látványos kivonulása is megzavart. A tömegben közben izraeli lobogók is feltűntek, mert többen kifejezték szimpátiájukat a zsidó állammal.
Az Egyesült Államokban mostanra mindennapossá váltak a palesztinpárti megmozdulások, gyakran pedig a hatóságoknak is be kell avatkozni. A floridai Orlando városában a rendőrök kerékpárokkal tartoztatták fel a tüntetőket. A demonstrálók szerint összecsapásokra is sor került, ahol könnygázt vetettek be a hatóságok.
Madridban a tüntetők a palesztin ellenállást éltették, és Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak. „Izrael egy megszálló, ők nem egy valódi ország, hanem egy terrorista állam, amelyet Európa és az Egyesült Államok küldött” – vélekedett Mohamed Salamon, az egyik tüntető, tájékoztat a Híradó. hu.

Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.

António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!