2010. március 31., 16:322010. március 31., 16:32
Zardarit és néhai feleségét, Benazir Bhuttót 2003-ban távollétükben egy genfi bíróságon 13 millió dollár összegre rúgó pénzmosásért nem jogerősen féléves szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélték. 2008-ban a pakisztáni kormány kérésére ejtették a vádat egy széles körű amnesztia keretében, amely része volt a Bhutto visszatéréséről kötött megállapodásnak.
Tavaly decemberben azonban a pakisztáni legfelsőbb bíróság megsemmisítette az amnesztiát, és az ország korrupcióellenes hivatala ennek alapján kérte a svájci hatóságokat az ügy felújítására. Svájc államügyésze, Daniel Zapelli szerdán cáfolta, hogy ilyen kérvényt kaptak volna, s szerinte Zardarit államfőként egyébként is védi mentelmi joga a nemzetközi jog értelmében.
Zapelli szerint az ügyben \"a mentelmi jog a kulcskérdés\". \"Nem emelhetünk vádat ellene, hacsak Pakisztán nem függeszti fel mentelmi jogát\" - fűzte hozzá, majd feltette a kérdést: \"s ha már nem élvezne mentelmet, akkor miért nem állítják Pakisztánban bíróság elé?\"
A pakisztáni legfelsőbb bíróság azzal fenyegette meg kedden a korrupcióellenes hivatal vezetőjét, hogy bebörtönözteti, hacsak nem indítanak új eljárást Zardari és más politikusok, párt- és állami funkcionáriusok ellen, akikre szintén vonatkozott a korábbi amnesztia. Kedden már őrizetbe is vették a rendőrség egyik vezetőjét, aki közel áll Zardarihoz.
Bár Zardari hívei is az elnök mentelmi jogára hivatkoznak, mások viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy 2008-ban nem is indulhatott volna a választásokon a korábbi korrupciós vádak miatt.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.