Hirdetés

Oroszországban újra betiltanák éjszakára a vodka árusítását

Oroszországban újra be fogják tiltani a vodka árusítását az éjszakai órákra: Alekszandr Zsukov miniszterelnök-helyettes közlése szerint a törvénytervezetet már az állami duma elé terjesztették, csak a konkrét időpont kétséges.

Hírösszefoglaló

2010. március 12., 16:072010. március 12., 16:07

Az orosz lapok pénteken részletesen beszámoltak a tervezetről. Egybehangzóan megállapították, hogy a túlzott alkoholfogyasztás az ország számára katasztrofális következményekkel jár, de az éjszakai árusítás betiltása egyáltalán nem célszerű.

Az alkoholfogyasztásban Oroszország világelső, pszichiáterek szerint egy felnőttre évi 14,5 liter tiszta szesznek megfelelő mennyiség jut, az alkoholizmus az első a halálokok között, ha figyelembe veszik a túlzott alkoholizálás okozta megbetegedéseket is, és évente mintegy 700 ember halálát okozza közvetlenül az alkoholmérgezés vagy kotyvasztott italok fogyasztása, s az alkoholfogyasztás hatalmas gazdasági károkat okoz az országnak. A szakértők szerint emellett az éjszakai ivászatok jelentősen növelik az öngyilkosságok, emberölések, szívinfarktusok és autóbalesetek számát.

A Vedomosztyi című tekintélyes üzleti lap kommentárjában megállapította: egy ilyen tilalom senkit nem tart vissza, aki inni akar, ez egyértelmű mindenki számára, aki tudja, hol él, Oroszországban ugyanis kivétel nélkül minden tilalmat megkerülnek. A lap emlékeztetett rá, hogy a korábbi hasonló korlátozások nem vezettek semmire, s hogy a nehezebben megkerülhető megoldások - mint a jegyrendszer bevezetése - csak a feketepiac felvirágzását hozták.

A Komszomolszkaja Pravda című újság kommentárjában szintén felidézte, hogy amikor a hetvenes években bevezették \"a farkas óráját\" - így nevezték, mert 11-kor, amikor elkezdték árulni a vodkát, a híres Obrazcov bábszínház óráján a farkas bújt elő - senki nem maradt józan éjszakára, aki inni akart. Csak éppen a legális bolti eladás helyét átvették a taxisok, meg az ügyeskedő öregasszonyok, felvirágzott a fekete szeszfőzés, és megnőtt a mérgezések száma.

\"Ha a melós tudja, hogy este 21 óra után már nem kap italt, megveszi ebédidőben, és rögtön meg is issza. És aki vendégségbe megy, az majd kicsit többet vesz, nehogy valahogy ne legyen elég, és persze a társaság megissza a tartalékot is\" - írta a lap. Úgy vélte, a tilalomnak legfeljebb annyi hatása lesz, hogy sokan lusták lesznek éjszaka a vodka keresésére indulni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés