2009. december 07., 09:372009. december 07., 09:37
Mint fogalmazott, eltelt húsz év a közép-európai rendszerváltások óta, „és még mindig nem mondhatjuk – különösen nem mondhatjuk mi, magyarok –, hogy célba értünk volna. Más módon, mint a diktatúra idején, de ma is úgy érezzük, mintha meg lenne kötve a kezünk, vagyis nem sikerült igazán élnünk azzal a szabadsággal, amit húsz évvel ezelőtt megszereztünk”.
Holott – mutatott rá – a jövő legfontosabb kérdése éppen az, tudunk-e élni a szabadság adta lehetőségekkel. Szerinte ez a következő választásokon el fog dőlni. Orbán Viktor beszédében azt mondta, ő optimista a jövővel, az „új korszakkal” kapcsolatban, hisz Magyarország, hisz Közép-Európa jövőjében.
„Hiszek abban, hogy a következő húsz év gyökeresen más lehet, mint ami eddig volt” – tette hozzá. A Fidesz elnöke kiemelte, a diktatúra, a zsarnokság Romániában a legsötétebb, leggyilkosabb arcát mutatta, az élet napi velejárója volt a zaklatás, a megfélemlítés, a szabad mozgás korlátozása.
A diktatúra börtönében eltelt negyven év alatt megtanultuk: a szabadság csak azoké, akik erősek és bátrak, hogy kiálljanak érte – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezt az igazságot talán soha nem lehetett olyan tisztán és világosan látni, mint amikor Tőkés László egymaga szállt szembe a teljes rezsimmel.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.