Hirdetés

Orbán: lesz egyesített magyar nemzet

A szétszakított magyar nemzet egyesítésének jelentőségéről beszélt Orbán Viktor szerdán este a vajdasági Zenta főterén tartott nagygyűlésen. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke az egynapos vajdasági látogatását záró rendezvényen rámutatott, hogy az egész világhoz hasonlóan Magyarország is nagy változások előtt áll. Úgy fogalmazott, hogy húsz esztendeje él Magyarország és talán a többi közép-európai ország is az átmenet korszakában, amikor a múlt és a jövő egymás mellett létezett, sőt folyamatosan egymás ellen harcolt.

MTI

2009. december 18., 09:372009. december 18., 09:37

Az átmenet jelenségei közé sorolta Orbán a kettős állampolgárságról 2004 decemberében tartott magyarországi népszavazást.

„Az átmenet korszakában a közös álmunk, a szétszakított nemzet határok feletti egyesítése is megrekedt” – mondta a politikus, aki a „régi világ erőit” tette felelőssé mindezért, azokat, akik „hatalmukkal visszaélve alantas eszközökkel és hazug propagandával megtévesztették az egyébként jóakaratú magyar választópolgárokat”.

Emlékeztetve arra, hogy a népszavazáson a résztvevők többsége igent mondott a kettős állampolgárságra, a Fidesz elnöke kijelentette, „egy leendő kormányzó párt vezetőjeként” azt szeretné elérni, hogy az Országgyűlés érvényt szerezzen ennek a döntésnek. A jelenlegi helyzetet értékelve Orbán hangsúlyozta, hogy „a határon túli magyarokat megtagadó pártok összezsugorodtak”, vezetőik egymás torkát szorongatják.

A Fidesz és szövetségesei számára viszont „a csillagok kedvezően állnak” ahhoz, hogy tavasszal „választási győzelmet aratva ezt az átmeneti korszakot lezárjuk, és a magyar nemzet határok fölötti egyesítésének megrekedt ügyét kimozdítsuk”. Hangsúlyozta, hogy személy szerint ő és az általa vezetett közösség mindig azon az oldalon állt, amely azt gondolja és azért harcol, hogy a határon túli magyarok támogatását sohase kiadásnak, nyűgnek, tehertételnek tekintsék a magyarok, hanem a jövőbe történő beruházásnak. „Minden volt és minden lesz. Volt szétszakított magyar nemzet, és lesz egyesített magyar nemzet” – hangoztatta Orbán.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés