
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
A Marcel Ciolacu román miniszterelnökkel történő együttműködés komoly lehetőséget tartogat a magyar-román kétoldalú kapcsolatok javításában –jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. január 19., 09:452024. január 19., 09:45
2024. január 19., 09:472024. január 19., 09:47
A kormányfő az idei diplomáciai események kapcsán tett említést a román kormányfőről, annak apropóján, hogy a héten Budapesten járt Robert Fico szlovák kormányfő.
Orbán Viktor kiemelkedő eseményként értékelte Robert Fico keddi budapesti látogatását, akivel már 33-szor találkoztak. Hozzátette: örül, hogy egy „régi harcos” visszatért, mert egy régi harcossal mindig könnyebb, mint egy új partnerrel, bár az új sem rossz, mert
A vietnami miniszterelnök látogatásáról azt mondta, az ázsiai országok felemelkedése nem átmeneti jelenség, a Nyugatnak meg kell értenie, hogy nem egyedül diktálja a gazdasági játékszabályokat.
Azt is elmondta, megkezdték az előkészítését „annak a hosszú menetelésnek", hogy július 1-jétől az év végéig Magyarország adja az Európai Tanács soros elnökségét, ez nagyon intenzív diplomáciai munkát is igényel.
Leszögezte:
A kormányfő hangsúlyozta: nincs az a pénz, amiért olyan állapotokat megengednénk, amit a nyugat-európai államokban tapasztalni lehet. Példaként említette a terrorveszélyt, a bűncselekményeket, a párhuzamos társadalmakat.
Orbán Viktor hozzátette:
Ez lehetetlen, a magyar családokban „elgondolhatatlan”, a gyerekek nevelése, különösen a szexuális nevelés, mindig a családokra és a szülőkre tartozik, ezt nem veheti el tőlük senki, az iskola meg különösen nem – jelentette ki.
– mondta.
A miniszterelnök a közelgő európai választások kapcsán úgy értékelt: elő kell jönni a farbával, meg kell mondani, ki mit akar. A választás ezekről a kérdésekről fog szólni, a migrációról, a családjainkról és a háborúról – mutatott rá.
Arról is beszélt: a nemzeti konzultáció azt bizonyítja, hogy továbbra is erős ország, erős nemzet vagyunk, az üzenetet pedig meg fogják hallani Brüsszelben.
Mivel nincsenek körülöttünk rokonaink, az összetartozás, az életösztönök, a „mély nemzeti gondolatok Magyarországon nagyon erősek”, és ezt bizonyítja a nemzeti konzultáció is, amelyet másfél milliónál több ember töltött ki, „mivel úgy gondolták, hogy az ország szempontjából fontos” – mondta a kormányfő.
Hozzátette:
De ezekben a kérdésekben nem tudunk engedni – jelentette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva, „ezek fontosabb kérdések, az életnek értékesebb részei, mint a pénz”.
Megkezdődött a bárkák irányított süllyesztése, és a szivattyútelepnél már egy centit emelkedett a vízállás, amikor a fő Dunában folyamatos apadás tapasztalható – jelentette ki Magyar Péter kormányfő szombaton Pakson.
Kijev bizalmasan jelezte a Trump-kormánynak, hogy Oroszország még 2027-ben sem lesz feltétlenül képes elfoglalni Donyeck megye fennmaradó, ukrán ellenőrzés alatt álló területeit – közölte a Kyiv Independent.
Donald Trump elnök pénteken kijelentette, hogy azt tervezi, hogy a Hormuzi-szorosot amerikai területté nyilvánítja, miután „befejeztük Irán legyőzését”.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.
Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.
A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.
Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.
A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.
Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.
szóljon hozzá!