
A magyar külügyminiszter szerint már kedden kezdetét veszik azok a megbeszélések, amelyek fontos alapot teremthetnek a kisebbségi jogok mielőbbi, megnyugtató rendezéséhez
Fotó: MTI/Purger Tamás
A kárpátaljai magyarság képviselőinek bevonásával megkezdődnek a magyar–ukrán szakértői szintű egyeztetések a kárpátaljai magyar közösség jogainak rendezése érdekében – jelentette be Orbán Anita külügyminiszter hétfőn, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt követően, hogy a hétvégén erről állapodott meg Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel telefonon keresztüli egyeztetésükön.
2026. május 18., 12:002026. május 18., 12:00
A magyar diplomácia vezetője közölte: mindkét fél kijelölte a tárgyalódelegációkat, amelyek első alkalommal online formában egyeztetnek. Már kedden kezdetét veszik azok a megbeszélések, amelyek fontos alapot teremthetnek a kisebbségi jogok mielőbbi, megnyugtató rendezéséhez – fűzte hozzá.
„Bízom benne, hogy a párbeszéd konstruktív és eredményes lesz, és a tárgyalások rövid időn belül kézzelfogható előrelépést hoznak a kárpátaljai magyar közösség számára. A delegációknak ehhez sok sikert és eredményes munkát kívánok” – fogalmazott Orbán Anita.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a tárca hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a hétvégén „konstruktív és tartalmas telefonbeszélgetést” folytatott Orbán Anitával.
Az ukrán diplomácia vezetője megköszönte kollégájának a magyar kormány „elvi és gyors reagálását” a legutóbbi Ukrajna ellen végrehajtott orosz csapásokra és megerősítette, országa készen áll arra, hogy haladéktalanul új, kölcsönösen előnyös lapot nyisson az ukrán-magyar kapcsolatokban.
– fogalmazott Szibiha.
Az ukrán külügyi tárca vezetőjének tájékoztatása szerint még ezen a héten megrendezik az ukrán–magyar szakértői konzultációk következő fordulóját, hogy „gyakorlati és hatékony megoldásokat találjunk a Kárpátalja megyei magyar kisebbség helyzetére vonatkozóan, amelyek mindkét ország, mind pedig a kétoldalú kapcsolataink számára hasznosak lesznek”.
Megszólalt a témában Magyar Péter miniszterelnök is.
„A mai kormányülés megkezdése előtt telefonon tájékoztattam az Európai Tanács elnökét, hogy technikai szintű egyeztetést kezdtünk az ukrán féllel a kárpátaljai magyar kisebbség nyelvi, oktatási és kulturális jogainak mielőbbi törvényi garantálása érdekében.
– írta a Facebook-oldalán közzétett posztjában a kormányfő.
Mint ismeretes, Orbán Anita korábban arról beszélt, hogy „Ukrajna európai közeledésének szigorú feltételei vannak, továbbá fontos a kárpátaljai magyar közösség jogainak tiszteletben tartása, de a kárpátaljai magyarok jogainak védelme nem lehet politikai színjáték, hanem komoly kétoldalú tárgyalások, következetes európai munka eredménye”.
„A határon túli magyar közösségek jogainak maradéktalan tiszteletben tartása – az uniós és nemzetközi joggal összhangban – a kiegyensúlyozott és eredményes kétoldalú kapcsolatok alapvető feltétele. Azon fognak dolgozni, hogy a kétoldalú kapcsolatok rendezésével elősegítsék a határon túli magyar közösségek megerősödését és szülőföldön való boldogulásukat – mondta a kinevezés előtti meghallgatásán.

Orbán Anita külügyminiszter Oroszország budapesti nagykövetének azt mondta, Magyarország számára teljességgel elfogadhatatlan, hogy most már a magyarok által lakott Kárpátalját is támadják.

A magyar külpolitika első feladata a bizalom helyreállítása, visszaépítjük Magyarország tekintélyét az EU-ban és a NATO-ban is – jelentette ki Orbán Anita külügyminiszter-jelölt kinevezés előtti meghallgatásán.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!