
Fotó: Facebook/Honvédelmi Minisztérium
Önálló magyar mentőakció indul Kabulba, senkit nem fognak otthagyni – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.
2021. augusztus 18., 17:212021. augusztus 18., 17:21
2021. augusztus 18., 17:242021. augusztus 18., 17:24
Magyar Levente sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy
– tette hozzá. A magyar állampolgárokon kívül a magyaroknak például tolmácsként segítséget nyújtó afgánoknak és családjuknak akar segíteni a magyar állam. Néhány százan lehetnek, „őket ismerjük, valóban halálos veszélyben vannak, kimentésük erkölcsi kötelességünk” – közölte az államtitkár.
– jelentette ki. A felelőtlen afganisztáni csapatkivonás nyomán akár több millióan is elhagyhatják az országot – folytatta –, de Magyarország a migrációs nyomás ellenére sem fogja megnyitni déli határzárát. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az Egyesült Államok vezette nyugati szövetség korábban elképzelhetetlen, megalázó helyzetbe került. Jelenleg a tálibok jóindulatán múlik, hogy ki tudják-e menekíteni állampolgáraikat és az őket segítő afgánokat. Mindez egy húsz éve tartó, negyedmillió áldozatot követelő háború után történik.
Magyar Levente közölte: az ezzel kapcsolatos uniós külügyminiszteri találkozó eredménye kiábrándító, Európa bénultan figyel, sajnálkozó nyilatkozatokat tesz közzé arról, hogy veszélybe kerültek az emberi jogok, pedig befolyásos szereplője is lehetett volna az eseményeknek. A pápai repülőtérről induló szállítógépek teljesítenek Afganisztánnal kapcsolatos feladatokat, de NATO-parancsnokság alatt állnak, ezért erről több információ nem adható – mondta az államtitkár.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
szóljon hozzá!