Hirdetés

Olaszországban hétfőtől újraindul a vendéglátás, kinyit a Colosseum

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

Február elsejétől Olaszország egész területén feloldják a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt szigorú korlátozásokat, ami többek között azt jelenti, hogy újraindul a vendéglátás és újranyitnak a múzeumok, például a novembertől lezárt Vatikáni Múzeum és a Colosseum is.

MTI

2021. január 30., 13:342021. január 30., 13:34

Az ország egyetlen régiója sem marad „vörös”, vagyis kiemelten veszélyes, teljesen lezárt zónában.
A húsz olasz tartományból tizenöt a mérsékelten járványveszélyes „sárga” fokozatba kerül át. Közöttük szerepel a két legnépesebb régió, vagyis a tízmilliós Lombardia, Milánó városával, valamint a majdnem hatmillió lakosú Lazio, a főváros Rómával. Az enyhítés értelmében ismét engedélyezik a vendéglátás működését napközben:

újranyitnak a hónapok óta kizárólag elvitelre dolgozó bárok, kávéházak, éttermek, és este hat óráig fogadhatják a vendégeket a megfelelő biztonsági távolság betartásával. Hétközben újranyitnak a bevásárlóközpontok, hétvégén azonban továbbra is zárva kell tartsanak.

Hirdetés

Engedélyezett a városok, települések közötti közlekedés is az egyes régiókon belül. Újranyitják kapuikat az olasz múzeumok, amelyek hétfőtől péntekig előzetes foglalással látogathatók. Február elsejétől nyit a Vatikáni Múzeum és a római Colosseum, és ismét látogathatók lesznek a pompeji ásatások is.

Az országos korlátozások között fennmarad az éjszakai kijárási tilalom, este tíztől reggel hat óráig. A rokonok, ismerősök látogatása továbbra is csak naponta egyszer engedélyezett úgy, hogy az egy háztartásban élőkhöz két felnőtt csatlakozik.

Február közepéig még tilos a tartományok közötti közlekedés, hacsak nem munkavégzés vagy más súlyos indok miatt történik. Egyelőre zárva maradnak a sípályák. „Narancssárga”, azaz közepesen járványveszélyes zóna marad az északi Bolzano térsége, a középolasz Umbria és a déli Puglia, Szicília, Szardínia.

A november első hetétől alkalmazott szigorú korlátozások oldását az olasz egészségügyi hatóságok szerint a javuló járványadatok teszik lehetővé. A napi esetszám továbbra is 15 ezer körüli, az elhunytak száma túllépte a 87 ezret, de a hivatalos számok a kórházak telítettségének enyhülését mutatják. Olaszországban tavaly január 31-én vezették be az egészségügyi vészhelyzetet, amely azóta is érvényben van.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
Hirdetés