Hirdetés

Nyilvános Rózsa Floresék boncolási jegyzőkönyve

A bolíviai ügyészség nyilvánosságra hozta az április közepén végrehajtott kommandósakció három halálos áldozatának boncolási jegyzőkönyveit, amelyek szerint valamennyiükkel több – hat, illetve hét – lövés végzett. A La Paz-i kormány szerint Rózsa Flores és társai „új Koszovót” akartak Bolíviában.

MTI

Hírösszefoglaló

2009. május 06., 12:322009. május 06., 12:32

Az El Deber című Santa Cruz-i lap helyi idő szerint kedden számolt be a sajtóban körözött dokumentumokról, amelyek megerősítették a már korábban kiszivárgott értesüléseket. A boncolás szerint Rózsa Flores Eduardo halálának oka koponyasérülés és vérveszteség: összesen hét golyót kapott, egyet a fejébe, kettőt a mellébe és négyet a gyomrába.

Magyarosi Árpád ugyancsak elvérzett, miután két lövés érte mellkasát és négy altestét. Az ír Michael Dwyernél szintén sokkot és elvérzést állapítottak meg, őt hét lövés érte, négy a mellkasán, három pedig a gyomrán találta el. A boncolást még április 16-án Santa Cruzban végezte el két igazságügyi orvos.

Az Evo Morales bolíviai elnök parancsára bevetett kommandósok április 16-án hajnalban a Santa Cruz-i Las Américas szállodában lőtték agyon a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert, valamint őrizetbe vették a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot. Később őrizetbe vettek még három latin-amerikait is, akik állítólag ugyancsak részt vettek az államfő életére is törő terrorista előkészületekben. Két további magyar állampolgárt, bizonyos Gáspár Dánielt és Dudog Gábort – akik szintén kapcsolatban voltak Rózsa Floresszal – keresteti a bolíviai rendőrség.

Régi bűnöző a koronatanú

Az El Deber internetes kiadásában beszámolt arról is, hogy az ügyészség koronatanújaként kezelt Ignacio Villa Vargas – ragadványnevén „El Viejo”, vagyis az Öreg – vastag rendőrségi aktával, tekintélyes köztörvényes bűnözői múlttal rendelkezik. Az elmúlt években többször kapták el csalásért, így 2001-ben közel kétszáz áldozatát károsította meg hamis dokumentumokkal, ugyanis az Öreg akkor egy kiterjedt vízumhamisító hálózat tagja volt, amely főként amerikai beutazási engedélyekkel szedte rá áldozatait. Elfogásakor 120 útlevél volt nála akkor.

A most terrorizmussal vádolt Villa priuszában 1981-től lehet találni különböző köztörvényes bűncselekményeket, de a komolyabb büntetéseket mindig sikerült megúsznia, miután igyekezett kiegyezni a károsultakkal.

„Új Koszovó” Bolíviában?

A La Paz-i kormányzat szerint „új Koszovót” akartak Bolíviában Rózsa Flores Eduardo csoportja és a vele szövetséges szélsőjobboldali, szakadár Santa Cruz-i erők, amit bizonyítanak az ügyészségi vizsgálatok és a hét elején tett tanúvallomások is.

Iván Canelas szóvivő helyi idő szerint kedden tartott sajtóértekezletén – amelyről az ABI hivatalos bolíviai hírügynökség számolt be – azt hangsúlyozta, hogy az első vallomások részleteinek megismerése után „immár minden teljesen világos a kormány számára”, mi volt a „hatalmas hazaárulásra” készülő csoport célja.

Wilfredo Chávez, az igazságügyi tárca helyettes vezetője egy másik sajtóértekezletén ugyancsak az ügyészségi vizsgálat eredményeire – valamint Rózsa Flores utolsó, még halála előtt készült magyarországi interjújában elhangzottakra – hivatkozva cáfolta azokat az ellenzéki vádakat, hogy egyfajta showműsor lett volta a feltételezett terrorcsoport felszámolása.

„Nem a kormány árulta el Rózsát, nem a kormány finanszírozta több hónapos itt-tartózkodását, nem a kormány biztosított számára fegyvereket, nem kormány késztette arra, hogy merényleteket kövessen el a bíboros otthona és kormánytagok ellen” – mondta a miniszterhelyettes, megbánásra és önkéntes vallomástételre szólítva fel a csoporttal kapcsolatba lépett bolíviaiakat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
Hirdetés