
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
A norvég hatóságok alaposan vizsgálják a Pfizer és a BioNTech gyógyszercégek koronavírus elleni vakcinájának biztonságosságát a súlyos alapbetegségben szenvedő idősek esetében, mert legújabb becslésük szerint a korábban véltnél több ilyen beteg halhatott meg azután, hogy megkapta az oltást – jelentette a Bloomberg hírügynökség vasárnap hajnalban megjelent egyik tudósításában.
2021. január 17., 15:472021. január 17., 15:47
2021. január 17., 15:492021. január 17., 15:49
A norvég gyógyszerengedélyezési hivatal arra hívta fel a figyelmet pénteken, hogy vannak kockázatai az oltásnak a 80 évnél idősebbeknél. Bár nem beszéltek konkrétan a Pfizer-BioNTech-vakcináról, az országban egyelőre csak ezzel oltanak. Sigurd Hortemo, a hivatal egyik főorvosa arról számolt be, hogy nagyjából harminc, 80 évesnél idősebb, súlyos betegnél mellékhatások jelentkeztek a vakcina beadását követően, közülük tizenhárman meg is haltak.
A hivatal azonban szombaton beszámolt arról, hogy további tizenhat olyan halálesetnél vizsgálják a körülményeket, amelyeknél a páciens megkapta az oltást. Koruk alapján a veszélyeztetettek alsó korhatárát 80-ról leszállították 75-re – tették hozzá. A Bloomberg szerint nem tudni, hogy a halálesetek pontosan mikor történtek. Ezek közül az elhunytak közül a legtöbbnél jelentkeztek az oltás várható mellékhatásai : az émelygés, a hányás, a láz, a bőrirritáció és alapbetegségük súlyosbodása.
A norvég közegészségügyi intézet szerint a legrosszabb egészségi állapotú emberek számára még a vakcina enyhe mellékhatásai is végzetesek lehetnek. „Azoknak, akiknek a várható élettartama már egyébként is nagyon kicsi, a vakcina jótékony hatása valószínűleg elenyésző vagy nincs is” – közölte az intézet. Norvégiában december óta már 42 ezer ember megkapta a szükséges két oltásból legalább az elsőt.
Miután Ausztrália a vakcinából tízmillió adagot rendelt, a norvég esetekről értesülvén azonnal tájékoztatást kért a gyártóktól és a norvég kormánytól – közölte vasárnap Greg Hunt egészségügyi miniszter. „Noha ezek az esetek utalhatnak arra, hogy a nagyon idős és halálos beteg emberek számára túl kockázatos az oltás, a norvég tapasztalatokból nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a 75 évnél fiatalabb, egészségesebb embereknek tartaniuk kellene tőle, hanem inkább arra irányítják rá az országok figyelmét, hogy mit figyeljenek, amikor majd elkészítik biztonságossági jelentéseiket a különböző vakcinákról” – írta a Bloomberg.
A Pfizer-BioNTech-vakcina biztonságosságáról Európa-szerte január végén mutatják be az első jelentést.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!