2010. március 31., 16:342010. március 31., 16:34
A a Pro Minoritate Alapítvány és a Nézőpont Intézet szervezte konferencián a politikus úgy vélte: határon túli magyarok ügyével kapcsolatban erősödik a megértés, hiszen a kisebbségek létszáma látványosan megnőtt Közép-Európában a különböző határváltozások miatt. Olyan szomszédok esetében is nagyobb empátiával találkoznak, mint Szerbia vagy Románia - fűzte hozzá.
Egyedülálló lehetőséget jelent, hogy a határon túli magyarok 70 százaléka az országhatár mentén él. Kiemelt feladat, hogy megtörténjen a határ menti térség valódi, \"schengeni jellegű\" fejlesztése egyebek mellett a közlekedésben, az infrastruktúrában és a távközlésben - mondta Németh Zsolt.
A határon túli magyar szervezetek kiemelkedő szerepet töltenek be a civil társadalomban - tette hozzá -, ezért beleszólásuk kell legyen a magyar külpolitikába, térségpolitikába és a 2011-es uniós elnökség kérdéseibe.
A politikus hozzátette: fontos, hogy az unió további bővítése a határon túli magyarok érdekeinek megfelelően történjen, valamint az EU keleti szomszédságpolitikája is legyen tekintettel az ott élő magyarok érdekeire.
Magyarország nem tűnik teljesen felkészültnek az uniós elnökségre, a Fidesz ugyanakkor jól halad a felkészüléssel - mondta Németh Zsolt.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője felszólalásában kiemelte, hogy a Fidesz felelevenítené a lengyel-magyar barátságot a 2011-es magyar uniós elnökség idején. \"Óriási lehetőség ez a magyar politika számára, hogy ismét felelevenítsük a közép-európai együttműködés legjobb hagyományait. Óriási lehetőség ez számunkra, hogy az időnként - sajnos nem önhibánkon kívül - megtépázott lengyel-magyar barátságot ismét visszaállítsuk, ismét erőssé tegyük. Óriási lehetőség ez számunkra, hogy a lengyelekkel együttműködve Közép-Európa Európai Unión belüli helyét is újradefiniáljuk\" - hangsúlyozta Navracsics Tibor.
A Fidesz a regionalizmus és a víz kérdésében látja azokat a főbb pontokat, amelyeknél Magyarország érzékelhető hozzájárulást nyújthat az európai integrációhoz - tette hozzá a politikus.
Navracsics Tibor hangsúlyozta: nyolc évvel ezelőtt még példaként tekintettek az uniós tagállamok Magyarországra, most, 2011-re készülve szerényebbek a remények. Magyarország \"megtépázott hírnévvel\", de magabiztosan készül az uniós elnökségi feladatok ellátására. Ez újabb bizonyítási lehetőség lesz: Közép-Európa véglegesen megérkezik Európába - emelte ki.
Gál Kinga (Fidesz) európai parlamenti képviselő felszólalásában kiemelte, hogy a magyar elnökség idejére paradigmaváltásra van szükség a kisebbségvédelemben, hiszen Európa nem érti ezt a problémát. Meg kell tanulni elmagyarázni, miért fontos a határon túlélő kisebbségek védelme - tette hozzá.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.