
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 679-en haltak meg a Covid-19 betegség szövődményeinek következtében a pénteki hivatalos adatok szerint, ez a legmagasabb napi veszteségszám a járvány kezdete óta.
2021. július 02., 16:162021. július 02., 16:16
Az orosz operatív törzs kedden 652, szerdán 669, csütörtökön pedig 672 halottról számolt be, ami szintén abszolút rekord volt.
Az aktív fertőzöttek száma 389 277-re, a halálos áldozatoké 136 565-re, a felépülteké pedig 18 197-tel 5 035 518-ra emelkedett.
Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 150,7 millió, az elmúlt napon pedig 605 000 laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 839 648 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Anasztaszija Rakova, Moszkva szociális ügyekért felelős polgármester-helyettese egy konferencián azt ígérte, hogy a fővárosi hatóságok mindent el fognak követni egy újabb karantén elkerülése végett. Bejelentette, hogy
Az érintetteknek mindaddig otthon kell maradniuk, amíg meg nem kapják PCR-tesztjük és antitest-gyorstesztjük eredményét.
Anna Popova tisztifőorvos azt mondta, hogy Moszkvában a koronavírus előfordulása háromszorosa az országos mutatónak. Popova szerint
Gyenyisz Loginov, az első orosz vakcinát kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatóhelyettese korábban kijelentette, hogy a Szputnyik V hatékonysága 90 százalékos az új koronavírus delta változatával szemben.
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a kötelező egészségbiztosítási program keretében magán- és minisztériumi intézetek is ingyenes vakcinációt végezzenek. A dokumentumot pénteken tették közzé a jogi közlemények hivatalos internetes portálján.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!