
2010. április 01., 15:082010. április 01., 15:08
Nem sokkal a videofelvétel megjelenése előtt az úgynevezett Kaukázusi Emirátus külföldi szóvivője, Samszuddin Batukajev úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, hogy „ők nem követtek el merényleteket Moszkvában, és nem tudják, ki tette”. Tény azonban, hogy Umarov nemrég bejelentette: kiterjeszti a háborút a Kaukázusi Emirátus határain túlra, az orosz városok utcáira. Umarov e nyilatkozata alapján számos szakértő feltételezte, hogy köze van a moszkvai robbantásokhoz.
Dmitrij Gajev, a moszkvai metró vezérigazgatója az Eho Moszkvi rádióban elmondta: az utóbbi 15 évben négy merényletet sikerült megelőzni a metróban, és ötödikként egy öngyilkos merénylő tettét is, de ez utóbbi esetben voltak áldozatok.
Szerdán este a két érintett metróállomáson, illetve a közelükben a felszínen gyászrendezvényt tartottak számos ismert politikus, művész és ellenzéki személyiség részvételével: mindkét helyen több ezren gyűltek össze.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök és Vlagyimir Putyin kormányfő összefüggésbe hozta a hétfői moszkvai metrórobbantásokat a szerdai kizljari (Dagesztán) merényletekkel.
Medvegyev az orosz Nemzetbiztonsági Tanács ülésén egyebek között hangsúlyozta: bármi történjen is, az észak-kaukázusi köztársaságokban javítani kell a helyzeten, végre kell hajtani minden társadalmi és gazdasági fejlesztési programot. Leszögezte, hogy mind a moszkvai, mind a kizljari robbantások érintettjei, az áldozatok hozzátartozói megkapnak minden szükséges segítséget és támogatást.
Putyin nyomatékosan hangsúlyozta újságírók előtt: Oroszország elleni támadásnak tekintenek minden merényletet, bármely országrészben követik is el, bármilyen nemzetiségű, vallású emberek esnek is áldozatul.
Az orosz elnök a nap folyamán utasítást írt alá a tömegközlekedésben részt vevők védelmét szolgáló komplex rendszer létrehozásáról, s ennek a kidolgozására négy hónapot adott. A rendszer teljes kiépítését 2014. január 1-jében jelölte meg.
A szerdai lapok beszámoltak a metrórobbantásokkal kapcsolatos nyomozás nehézségeiről. Moszkvában az egyik távolsági buszvégállomáson az összes ott tartózkodó sofőrt kihallgatták. A procedúrát már hétfőn elkezdték, a sofőrök többségét csak kedden este engedték el, de néhányukat továbbra is bent tartották. Közben ott vesztegeltek a távolsági buszok utasaikkal.
A szerda esti közlések szerint 80 fölé emelkedett a kórházakban kezelt sérültek száma. Tatyjana Golikova egészségügyi miniszter szerint a szám azért változik állandóan, mert egyeseket kiírnak a kórházakból, mások viszont még csak most jelentkeznek, mert csak most érzik úgy, hogy segítségre szorulnak.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.