2010. március 31., 10:042010. március 31., 10:04
A hétfői két robbantás halálos áldozatainak száma tegnap reggelre 39-re emelkedett, a kórházakban kora reggel 73 sérült volt, közülük öt állapota életveszélyes, a többségé súlyos. A kedd reggeli csúcsforgalomban a szokásoshoz képest kevesebb utast szállított a metró. Olyannyira, hogy miközben máskor hatalmas a zsúfoltság ebben az időpontban, kedden a szemtanúk szerint szinte minden utas talált ülőhelyet. A pszichológusok szerint ez teljesen érthető reagálás, az emberek félnek, s ha tehetik, elkerülik a metrót egy ideig.
Sokan helyeztek el kedden is virágot a két metróállomás bejáratánál. Akadt, aki egy-egy áldozat fényképét tette ki, mások gyertyákat, mécseseket gyújtottak, és sokan sírtak. A Megváltó Krisztus-templomban, az orosz ortodox egyház főtemplomában délben újra gyászistentiszteletet tartottak az áldozatok emlékére. Közben Ingusföldön a hatóságok megkezdték az ismertebb szélsőségesek családjának ellenőrzését.
Junusz-Bek Jevkurov ingus elnök utasítást adott a családtagok összeszedésére, és mindenekelőtt annak tisztázására, hogy hol vannak és mit csinálnak a családok nőtagjai. Ugyanakkor az ingusföldi elnök hangsúlyozta, hogy „még korai ingusföldi nyomokról beszélni” a hétfői moszkvai terrorcselekmények kapcsán. Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, továbbá több politikus és elemző is úgy vélekedett, hogy a terrorakció nyomai a Kaukázus északi részére vezetnek. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint nem zárható ki, hogy a metrórobbantásokat külföldi támogatással hajtották végre.
„Mindnyájan tudjuk, hogy Afganisztán és Pakisztán határán létezik egy úgynevezett »senki földje«, ahová a terrorista alvilág befészkelte magát” – mondta. Dmitrij Medvegyev orosz államfő arról beszélt: normális életfeltételeket kell teremteni az észak-kaukázusi lakosságnak; ez az orosz szövetségi és a kaukázusi helyi hatóságok feladata, s nehezebb megoldani, mint megtalálni és megsemmisíteni a terroristákat. Vlagyimir Putyin kormányfő a tömegközlekedés biztonságának javításáról tartott tanácskozást, s ott azt mondta, a rendvédelmi szervek számára becsületbeli ügy, hogy elfogják a hétfői merényletek szervezőit, s bizonyos benne, hogy meg is teszik.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.