Hirdetés

Moszkva: nehezítené az ukrajnai válság megoldását az amerikai nagy hatótávolságú rakéták átadása

Moszkva

Figyelmeztetés. Moszkva rosszallását Marija Zaharova külügyi szóvivő tolmácsolta

Fotó: Oroszország romániai nagykövetsége

Jelentősen megnehezíti az ukrajnai válság megoldását, ha Ukrajna Tomahawk típusú, nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépeket kap az Egyesült Államoktól – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

Hírösszefoglaló

2025. október 09., 12:032025. október 09., 12:03

„A legnagyobb óvatosságra intünk ebben a rendkívül kényes ügyben, mert jelentősen megnehezítheti az ukrajnai helyzet megoldását” – mondta Moszkva álláspontját ismertetve.

Zaharova szerint

Hirdetés

ha az amerikai kormány Tomahawkok átadása mellett dönt, az nemcsak a konfrontáció felerősödéséhez vezethet, hanem helyrehozhatatlan kárt okozhat az orosz–amerikai kapcsolatokban, amelyek éppen csak most kezdtek megújulni a párbeszéd megjelenésével.

„Reméljük, hogy Washingtonban észreveszik a jelzéseinket” – tette hozzá.

korábban írtuk

Magyar–ukrán vita az EU-csatlakozásról, Trump közben tudni akarja, mit akar Kijev a Tomahawk rakétákkal
Magyar–ukrán vita az EU-csatlakozásról, Trump közben tudni akarja, mit akar Kijev a Tomahawk rakétákkal

Donald Trump amerikai elnök hétfőn kijelentette, hogy mielőtt beleegyezne az amerikai gyártmányú Tomahawk rakéták szállításába, szeretné tudni, hogy Ukrajna mit tervez velük, mert nem akarja tovább fokozni Oroszország Ukrajna elleni háborúját.

Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes újságíróknak nyilatkozva arra szólította fel Washingtont, hogy ezerszer gondolja át, milyen következményei lesznek annak, ha Tomahawk rakétákat ad Ukrajnának.

„Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy semmilyen fenyegetésnek, zsarolási kísérletnek velünk szemben nem lesz olyan eredménye, amilyet ellenfeleink szeretnének.

Idézet
Azok a célok viszont, amelyeket az elnök, a főparancsnok (Vlagyimir Putyin) előírt, minden esetben meg fognak valósulni”

– hangoztatta.

Rjabkov arra is figyelmeztetett, hogy Moszkva megfelelő és gyors választ ad arra, ha Washington felújítja nukleáris kísérleteit.

A béke esélyének elillanásáról beszélt az orosz külügyminiszter-helyettes, bedőlt a tőszde
Az orosz tőzsde szerdán hároméves mélypontra zuhant Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettesnek a Washington és Moszkva közötti „összeomló” kapcsolatokról szóló megjegyzései után.
A zuhanás következtében a MOEX Russia Index, az orosz tőzsde fő referenciaindexe 2022 szeptembere óta nem látott mélypontra süllyedt.
„(Oroszország és az Egyesült Államok) kapcsolataiban vannak bizonyos repedések, amelyek egyre nagyobbak és végül összeomlanak” – mondta Rjabkov szrdán. „Az amerikaiak a felelősek ezért. Most már a repedések elérték az alapokat.”
A megjegyzések összetörték a reményeket, hogy véget ér Oroszország Ukrajna elleni teljes körű háborúja, Rjabkov szerint ugyanis az augusztusi alaszkai találkozón Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között kialakult „erős lendület” a béke felé „nagyrészt kimerült”.
Rjabkov nyilatkozata nyomán a MOEX Russia Index 4,05 százalékkal esett vissza, ami 2022 szeptembere óta a legalacsonyabb érték.

Marija Zaharova nagyon kemény választ helyezett kilátásba arra az esetre, ha az Európai Unió úgy döntene: Ukrajna javára elkobozza az orosz kintlévőségeket.

A külügyi szóvivő szerint

miután az Európai Unió 2022 óta 178 milliárd euró összegű pénzügyi támogatást nyújtott Kijevnek, most már egyre nehezebb új forrásokat találnia, ezért mindenkivel meghúzatja a nadrágszíjat.

Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon, miután meghallgatta Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője jelentését, kijelentette: az orosz csapatok arra kaptak parancsot, hogy mindenáron rohamozzák meg az ukrán állásokat.

Az államfő kiemelte az SZBU „A” jelű különleges műveleti egységének katonáit, akik aktív műveleteket hajtanak végre a Donyeck megyei Pokrovszk irányában. A város megszállásáért régóta vívnak ádáz harcot az orosz erők.

Idézet
Megállapítottuk, hogy az orosz csapatok parancsot kaptak, hogy mindenáron rohamozzák állásainkat. Ennek következtében az orosz veszteségek jelentősen megnőttek”

– közölte Zelenszkij.

Szavai szerint az említett egység katonái csupán Pokrovszknál naponta több mint száz orosz katonát ölnek meg, és a védelmi és biztonsági erők más egységeinek eredményein felül van.

„Az SZBU „A” jelű műveleti egysége az elmúlt hónapban 3028 orosz katonát likvidált, és mindegyik esetet megfelelően hitelesítették” – tette hozzá az elnök.

Zelenszkij közölte továbbá, hogy Maljuk beszámolt neki az SZBU erői által végrehajtott nagy hatótávolságú csapások eredményeiről.

„Fontos, hogy az ukrán nagy hatótávolságú rakétadrónok egyre nagyobb hatékonyságot mutatnak. Jelentős eredményeket értünk el az orosz légvédelmi rendszerek megsemmisítésében is” – írta az ukrán elnök.

korábban írtuk

Putyin: rontaná az amerikai–orosz viszonyt, ha Ukrajna Tomahawk rakétákat kapna
Putyin: rontaná az amerikai–orosz viszonyt, ha Ukrajna Tomahawk rakétákat kapna

Az orosz–amerikai kapcsolatok „pozitív” tendenciája megsemmisülne, ha Washington Tomahawk nagy hatótávolságú rakétákat küldene Ukrajnába – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy vasárnapi interjúban.

Zelenszkij a Reuters szerint azt is kijelentette, hogy

az ukrán erők súlyos veszteségeket okoznak a kelet-donyecki régióban, az Ukrajnában több mint három és fél éve dúló háború fő színterén.

Zelenszkij beszámolója, amely az ukrán főparancsnok jelentésén alapul, ellentétben áll Vlagyimir Putyin orosz elnök előző napi, magas rangú orosz tiszteknek tartott beszédével, amelyben azt állította, hogy a moszkvai erők minden frontszektorban stratégiai kezdeményező szerepet játszanak.

Zelenszkij esti videóüzenetében elmondta, hogy csaknem egy órán át beszélt Olekszandr Szirszkij főparancsnokkal, „különös figyelmet fordítva a dobropilljai műveletre, az ellenoffenzívánkra”.

Az elnök súlyos veszteségekről beszélt a térségben.

Közölte, az ukrán erők sikereket értek el Dobropillja területén, Pokrovszk logisztikai központtól északra, amely az egyik legfontosabb célpontja Oroszország lassú nyugati előrenyomulásának a Donyeck régióban.

Zelenszkij szerint az ukrán erők „minden más irányban védekeznek”, és Kupjanszkot említette, egy nagyrészt elpusztult várost Ukrajna északkeleti részén, amely hónapok óta súlyos orosz támadások alatt áll.

Elmondta, a Zaporizzsjai régió déli részén fekvő Novopavlivka környékén is „nehéz” a helyzet, de hozzátette, hogy „aktív védekező akcióink ott jó eredményeket hoznak”.

Putyin kedden északnyugat-Oroszországban, az ország második legnagyobb városa, Szentpétervár közelében magas rangú tiszteknek arról beszélt, hogy Oroszország 2025-ben csaknem 5000 négyzetkilométernyi területet hódított meg Ukrajnában.

Elmondta, hogy az ukrán erők a front minden szakaszán visszavonulnak, és hogy bár Kijev megpróbál mélyen behatolni az orosz területre, ez nem segít.

Az orosz védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy ellenőrzése alá vonta Novohrihorivka falut a déli Taporizzsjai régióban, ami a legújabb egy sor szinte napi rendszerességgel közzétett bejelentés közül, amelyek az újonnan elfoglalt településekről szólnak.

Tűz ütött ki egy orosz gázüzemben, miután dróncsapást jelentettek
A beszámolók szerint tűz ütött ki a Lukoil gázfeldolgozó üzemében Kotovóban, Oroszországban, miután csütörtökre virradóra dróncsapást jelentettek.
Az Astra Telegram-csatorna a Volgográdi régió helyi lakosaira hivatkozva számolt be a Korobkovszkij gázfeldolgozó üzemben történt tűzről.
A jelentéseket hivatalosan nem erősítették meg. Andrej Bocsarov, Volgográd kormányzója azonban korábban azt mondta, hogy a régióban történt támadások után „tüzet oltanak az üzemanyag- és energiaipari létesítményekben”.
A helyi hatóságok nem tettek közzé részleteket a kár mértékéről.
Az ukrán tisztségviselők nem kommentálták a jelentett támadást.
A NASA Fire Information for Resource Management System (FIRMS) műholdas képei megerősítették, hogy tűz ütött ki a gázfeldolgozó üzemben.
A Korobkovszkij gázfeldolgozó üzem Oroszország déli szövetségi körzetének legnagyobb földgázfeldolgozója. Az 1966 szeptemberében üzembe helyezett létesítmény kulcsszerepet játszik a régió energiainfrastruktúrájában.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója azt írta a Telegramon, hogy Moszkvának a háborúhoz való viszonya nem fog megváltozni, ha Ukrajnának nincs elegendő „meggyőző, nagy hatótávolságú fegyvere”, és éppen ezért van szüksége amerikai Tomahawk manőverező robotrepülőgépekre, amelyek rákényszeríthetik a Kremlt a békére.

Kiemelte, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnök által bejelentett „tavaszi-nyári offenzíva” súlyos harcokba torkollott a fronton anélkül, hogy jelentős előrenyomulást értek volna el az orosz csapatok, amire Putyin számított. Podoljak szerint ezért Oroszország tömeges rakéta- és dróntámadásokhoz folyamodik az ukrán energetikai rendszerek, illetve közvetlenül ukrán városok lakóépületei ellen.

Kijelentette, hogy „az orosz terror” megállítható lesz, amikor növekszik a válaszcsapások száma és pusztító ereje, és ezzel együtt nő a háború ára az orosz lakosság számára és az átlagoroszok is követelni fogják a háború befejezését.

Nem adna pénzt Ukrajnának Andrej Babis
Amennyiben az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) tagja lesz a jövőbeni kormánynak, Csehország az állami költségvetésből már nem ad pénzt Ukrajnának fegyverekre – jelentette ki Andrej Babis, az ANO elnöke szerdán Prágában sajtótájékoztatón.
A múlt hétvégi képviselőházi választásokon győztes mozgalom vezetője azt mondta: Csehország az Európai Unión keresztül fogja segíteni Ukrajnát, másfelől pedig a cseh fegyvergyárak továbbra is szállíthatnak fegyvert Ukrajnának.
A nagy kaliberű lőszerek beszerzésével kapcsolatos cseh kezdeményezésről Andrej Babis azt mondta, hogy az jó volt, de az ilyen dolgokkal közvetlenül a NATO-országoknak kellene foglalkozniuk, s a kezdeményezésnek transzparensnek kellene lennie. Babis szerint egy magáncég tízmilliókat keresett a cseh kezdeményezésen.
„Ha kormányon leszünk, akkor a cseh fegyvergyáraknak feltesszük a kérdést: akarnak fegyvereket szállítani Ukrajnába? Ezzel nincs gondunk” – jegyezte meg Andrej Babis. Rámutatott, hogy Csehország évente 60 milliárd koronát fizet be az Ukrajnát segítő Európai Unió kasszájába. „Egy koronát sem adunk a költségvetésből fegyverekre Ukrajnának” – szögezte le. „Csehország számára sincs pénzünk. Úgy gondolom, hogy eddig közvetlen módon segítettünk Ukrajnának, most pedig az Európai Unión keresztül fogjuk ezt tenni” – tette hozzá.
A választáson győztes politikus már korábban több ízben kétségeket fogalmazott meg a lőszerbeszerzési kezdeményezéssel kapcsolatban; azt állította, hogy nem átlátható, s csak magáncégek keresnek rajta. Jan Lipavsky cseh külügyminiszter visszautasította a bírálatokat. A cseh kezdeményezés által eddig mintegy 3,5 millió darab nagy kaliberű lőszert kapott az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajna – mutatott rá a CTK hírügynökség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 04., csütörtök

Ukrajna tagadja, hogy tőle „szabadult el” a román felségvizeken talált ukrán harci drón

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerdán este azt állította, hogy a Fekete-tenger térségében operatív feladatokban részt vevő összes Sea Baby tengeri drónját azonosították, egyik sem veszett el, és egyik sem lépett be román felségvizekre.

Ukrajna tagadja, hogy tőle „szabadult el” a román felségvizeken talált ukrán harci drón
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Gáza: halálos izraeli csapás, miután a Hamász izraeli katonákra támadt

Öt palesztin, köztük két gyermek halt meg, és több ember megsebesült, amikor izraeli repülőgépek támadták meg a Hán-Júnisz nyugati részén lévő menekülttábor sátrait – állították a Kuvaiti Tábori Kórház orvosai.

Gáza: halálos izraeli csapás, miután a Hamász izraeli katonákra támadt
2025. december 04., csütörtök

Ukrajnai béke: ismét egyeztet Washington és Kijev a nem túl sikeres moszkvai tárgyalások után

Steve Witkoff amerikai különmegbízott csütörtökön Miamiban találkozik az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével, Rusztem Umerovval – erősítette meg a Fehér Ház a BBC szerint.

Ukrajnai béke: ismét egyeztet Washington és Kijev a nem túl sikeres moszkvai tárgyalások után
2025. december 03., szerda

EU: az utóbbi évtizedek legnagyobb válságát robbanthatja ki az új korrupciós botrány

Ursula von der Leyen egy generáció óta az EU elszámoltathatóságának legnagyobb kihívásával szembesül a legújabb, csalás ügyében zajló nyomozás miatt, amely két, a legnagyobbak közé tartozó nevet érint Brüsszelben, és teljes körű válsággá fajulhat.

EU: az utóbbi évtizedek legnagyobb válságát robbanthatja ki az új korrupciós botrány
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten

Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten
2025. december 03., szerda

Kreml: Putyin nem utasította el az amerikai béketervet

„Helytelen” lenne azt állítani, hogy Vlagyimir Putyin elnök elutasította az Egyesült Államok békejavaslatait a keddi tárgyalásokon Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel – jelentette ki szerdán a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov.

Kreml: Putyin nem utasította el az amerikai béketervet
2025. december 03., szerda

Csalás és korrupció miatt emeltek vádat az EU korábbi külügyi főképviselője és további két ember ellen

Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanújával vádat emeltek Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és további két másik ember ellen.

Csalás és korrupció miatt emeltek vádat az EU korábbi külügyi főképviselője és további két ember ellen
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Rutte: a NATO jól halad a Románia védelmét szolgáló drónfal kiépítésével

Az Észak-atlanti Szövetség „gyors előrelépéseket tesz” a keleti szárnyának, többek között Romániának a védelmét szolgáló intézkedések terén az Eastern Sentry program keretében – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár kedden Brüsszelben.

Rutte: a NATO jól halad a Románia védelmét szolgáló drónfal kiépítésével
2025. december 03., szerda

Ukrajnai háború: nem történt áttörés a Moszkvában tartott Putyin és Witkoff közötti találkozón

Oroszország és az Egyesült Államok nem jutott kompromisszumra az ukrajnai háború befejezését célzó esetleges békeszerződésről a Kremlben tartott ötórás találkozó után, amelyen Vlagyimir Putyin elnök és Donald Trump legfőbb küldöttjei vettek részt.

Ukrajnai háború: nem történt áttörés a Moszkvában tartott Putyin és Witkoff közötti találkozón
2025. december 02., kedd

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét
Hirdetés
Hirdetés