Hirdetés

Molotov-koktélt dobtak a budapesti szlovák nagykövetség épületére

•  Fotó: index.hu

Fotó: index.hu

Molotov-koktélokat dobtak ismeretlenek szerda hajnalban Szlovákia budapesti nagykövetségének épületére, a palackok nem gyulladtak meg, anyagi kár nem keletkezett. Az incidenst szlovák és magyar részről egyaránt elítélték.

MTI

Hírösszefoglaló

2009. augusztus 26., 13:242009. augusztus 26., 13:24

A Budapest Rendőr-főkapitányság szerint a szlovák külképviseletre dobott gyújtópalackok nem gyulladtak meg, anyagi kár nem keletkezett, a rendőrség rongálás miatt indított eljárást. A rendőrség őrzi az épületet, és nagy erőkel megkezdte a gyanúsítottak felderítését.

A Köztársasági Elnöki Hivatal közleményben tudatta: Sólyom László államfő a lehető leghatározottabban elítéli a támadást. „Az államfő meggyőződése szerint az ilyen erőszakos cselekmények soha, semmilyen körülmények között nem elfogadhatók, és rendkívül károsan befolyásolják országaink kapcsolatát. Sólyom László reméli, hogy a magyar hatóságok minél hamarabb kézre kerítik az elkövetőket, akiknek az igazságszolgáltatás előtt kell felelniük tettükért” – áll az elnöki hivatal közleményében.

A magyar külügyminisztérium szerint súlyosan árt Magyarország megítélésének és tovább nehezíti a két ország közötti vitás ügyek rendezését a Molotov-koktélos támadás – közölte szerdán Mátrai Zsuzsanna külügyi szóvivő.

A külügyminisztérium messzemenően elítéli, hogy ismeretlen elkövető Molotov-koktélt dobott az éjszaka a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetségének udvarára, egy ilyen támadásnak nem lehet semmilyen elfogadható indoka – írta a közleményben a szóvivő.

A budapesti szlovák nagykövetség közlése szerint a szlovák külügyminisztérium „nagy aggodalommal figyeli az incidenst, és azt egyidejűleg egyedülálló bűnügyi esetnek tekinti.”
„Ez a sajnálatra méltó támadás szintén arra emlékeztet, hogy szlovák-magyar kapcsolatok olyan időszakon mennek keresztül, amely fokozott érzékenységet igényel a kölcsönös kapcsolatok kezelése érdekében” – írta közleményében a követség.

„A Szlovák Köztársaság külügyminisztériuma nagy nyugtalansággal tekint erre az incidensre, amelyet egyedi bűncselekménynek tart” – jelentette ki szerdán Peter Stano, külügyminisztériumi szóvivő.

A minisztérium szerint ez az elítélendő támadás is jelzi, hogy fokozott érzékenységgel kell kezelni a szlovák-magyar kapcsolatokat. Pozsony ugyanakkor ismételten hangsúlyozza, hogy „szükség van a szlovák és a magyar politikusok közti normális kétoldalú párbeszédre minden szinten”.

Jogsértő a nyelvtörvény

A szlovákiai nyelvtörvény alapvető emberi jogokat, nemzetközi kötelezettségeket és uniós normákat sért – állapítja meg a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének tanulmánya. „Az államnyelv védelme és támogatása érdekében módosított jogszabályával a szlovák törvényhozó számos alapjogot megsért, amelyek védelmére amúgy nemzetközi jogi kötelezettségeket vállalt” – olvasható A szlovákiai államnyelvtörvény módosításának elemzése című írásban.

A törvény sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, alkalmazása pedig lealacsonyító, megalázó bánásmódot eredményezhet, és akár zaklatásnak is minősülhet, ha elkezdődik a kisebbségi nyelvhasználatot viszszaszorítani kívánó bírságolás, „amely a személy méltóságának megsértését, és megfélemlítő, ellenséges, lealacsonyító, megalázó vagy bántó környezet kialakítását célozza” – áll a tanulmányában.

Robert Kalinák, szlovák belügyminiszternek meggyőződése, hogy a magyar rendőrség képes megvédeni a budapesti szlovák nagykövetséget, ahogy a szlovák rendőrség is garantálja a pozsonyi nagykövetségek védelmét. Leszögezte: a szlovák hatóságok nem engedik meg, hogy Szlovákiában a budapestihez hasonló események történjenek. „Bízom abban, hogy a magyarok is megfelelő intézkedéseket foganatosítanak, hogy ilyen eseményekre Magyarországon se kerüljön sor” – mondta Kalinák újságíróknak a pozsonyi kormány szerdai ülése előtt.

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) is elítélte a budapesti szlovák nagykövetség elleni Molotov-koktélos támadást, és azt hangsúlyozta, hogy erőszakkal semmiféle problémát nem lehet megoldani. A nyilatkozatban, amelyet Dunajsky Éva, az MKP szóvivője juttatott el szerdán az MTI prágai irodájába, a párt „emlékeztet arra, hogy a Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság közti kapcsolatokban jelenleg meglévő feszültségért Robert Fico és Ivan Gasparovic a felelősek, akik a múlt héten kimondottan provokálták a szlovák nacionalistákat, hogy támadást hajtsanak végre Révkomáromban”.

Bugár Béla, a Híd-Most nevű szlovákiai magyar párt elnöke szerint közvetítő nélkül lehetetlen lesz csökkenteni a feszültséget a szlovák-magyar kapcsolatokban. „Ezt bizonyítják az utóbbi napok eseményei is” – nyilatkozta szerdán a pártelnök a pozsonyi TASR hírügynökségnek. Bugár leszögezte: a feszültség csökkentése mindkét ország érdeke. Ezzel összefüggésben elítélte az éjjeli Molotov-koktélos támadást a budapesti szlovák nagykövetség ellen.

Az egyébként is feszült szlovák-magyar viszonyt az utóbbi napokban tovább élezte, hogy pénteken nem engedték be Szlovákiába Sólyom László magyar államfőt, aki aki Révkomáromban a közadakozásból létesített Szent István szobor avató ünnepségén vett volna részt egy ottani civil szervezet meghívására.‭ Sólyom a határátkelőtől gyalog ment el az Erzsébet hídon a határig,‭ ‬és magyar területen maradva tájékoztatta az újságírókat arról,‭ ‬hogy a szlovák külügyminisztérium jegyzéke szerint biztonsági kockázatot jelent a részvétele az ünnepségen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
Hirdetés