
Fotó: Videófelvétel
A szombati összesítések szerint meghaladta a 150 főt a Németország északnyugati részét és a Benelux államokat sújtó áradások halálos áldozatainak a száma.
2021. július 17., 18:142021. július 17., 18:14
2021. július 17., 18:222021. július 17., 18:22
Németországban a koblenzi rendőrség közlése szerint eddig 90 ember vesztette életét a természeti katasztrófában Rajna-vidék-Pfalz tartományban. Előzőleg 43 halálos áldozatot jelentettek Észak-Rajna-Vesztfália tartományból. Az érintett tartományokban péntek délután még száz fölötti halálos áldozatról tudtak. A helyi hatóságok közlése szerint bizonyosan tovább emelkedik még a halálos áldozatok száma, mert várhatóan további holttesteket találnak, ahogy folytatódnak a mentési munkálatok.
Szombat reggel Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kormánya közölte: csak ebben a német tartományban 19 ezer ember vesz részt a mentésben. Mint írták, a válságstáb a nap 24 órájában figyelemmel kíséri a helyzetet, és koordinálja a mentést. A holland határnál fekvő Ophoven településen 700 embert kellett evakuálni péntek éjjel, miután átszakadt egy gát a Roer (Rur) folyón. Ez a folyó a Maas (Meuse) folyóba ömlik, és nem összetévesztendő a hasonló hangzású Ruhr folyóval, amely a Rajnát táplálja.
Fotó: Videófelvétel
Belgiumban péntek délutánig 23 halálos áldozatról tudtak. Alexander De Croo miniszterelnök szombaton az egész napot az áradás sújtotta kelet-belgiumi régióban tölti. Vele utazik a katasztrófa sújtotta térségbe Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is. Belgiumban összesen 120 településen okozott károkat a napokon át tartó esőzés és az áradások. Húsz embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
Hollandiában a déli országrészben, Limburg tartományban szombaton riadókészültégbe helyezték a katasztrófaelhárításban és a mentésben résztvevő szerveket. Miután a németországi és belgiumi esőzésekben felduzzadt folyók Hollandián áthaladva ömlenek az Északi-tengerbe, csütörtökön és pénteken a hatóságok több tízezer embert költöztettek ki otthonából ideiglenesen.
Fotó: Videófelvétel
A holland hadsereg és a tűzoltóság pénteken egész éjjel a gátak megerősítésén fáradozott. Roermond és Venlo városokban is rekord vízszintet mértek a folyókon, néhány utca már víz alá is került. Szakértők szerint a vízszint vasárnap estig még emelkedni fog. A Nyugat-Európát sújtó áradásokat a Bernd nevű ciklon okozta, amely meleg és nedves levegőt szállított a térségbe, és sok helyütt napokig tartó esőzést okozott.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!