Hirdetés

Martonyi: lehet kettős állampolgárság

Ha állandó letelepedés nélkül meg lehet adni a határon túli magyaroknak az állampolgárságot, akkor meg kell adni – jelentette ki Martonyi János korábbi és – Orbán Viktor, az április 11-i választásokon a győzelemre leginkább esélyesnek tartott Fidesz elnökének hétvégi közlése szerint – leendő külügyminiszter a Látleletek 2010 tavaszán címmel pénteken Budapesten rendezett konferencián.

2010. március 29., 08:352010. március 29., 08:35

Martonyi az eddigieknél sokkal markánsabb, erőteljesebb közép-európai politikát és határozott nemzetpolitikát szorgalmazott a konferencián. Kiemelte: lesznek vitás kérdések, de a közép-európai érdek az együttműködés mellett szól. Arról is beszélt, hogy Európa bajban van, a nagy intézményi reform, amelyen az Unió 15 évet dolgozott, nem hozta meg a várt eredményeket.

Hiányzik az egyeztetett, koordinált gazdaságpolitika is – mondta –, „ezt meg kellene csinálni”. Tőkés László európai parlamenti képviselő „nemzetpolitikai rendszerváltozást” szorgalmazott. Úgy fogalmazott, hogy „a határok feletti nemzetegyesítés szellemében kell viszonyulnunk önmagunkhoz és Európához”. Magyar integrációt kell megvalósítani a nemzetek Európájában – mondta, hozzátéve: Európának nem külön a romániai, felvidéki, délvidéki magyarokkal kell foglalkoznia, hanem „a magyar nemzettel, mint az Unió tagnemzetével” kell számolnia.

Tudnunk kell együtt képviselni a magyar ügyet – jelentette ki a református püspök. Duray Miklós, a pozsonyi parlament képviselője arról szólt, hogy a realitások figyelembevételével kell a határok felett a nemzetet egyesíteni, s ennek az anyagi és intézményi rendszerét meg kell teremteni. Reményének adott hangot, hogy miután 1998–2002 között sikerült az első lépéseket megtenni, 2010-től ezt folytatni lehet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
Hirdetés