Hirdetés

Magyarországon jövő héten kezdődik a regisztráció alapú oltás

•  Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A jövő hét elejétől új szakasz indul, elkezdődik a regisztráció alapú oltás – jelentette be a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban.

MTI

2021. január 29., 10:182021. január 29., 10:18

2021. január 29., 11:132021. január 29., 11:13

Orbán Viktor azt mondta, az oltás jól halad, az egészségügyi dolgozók oltásával végeztek, most a szociális otthonokban élők és dolgozók vannak soron, és a hét végéig az ő oltásukkal is végeznek. Arról is beszélt, hogy a nyitás kérdéseivel egyelőre nem lehet foglalkozni, most a vakcinabeszerzésre kell összpontosítani. A miniszterelnök kifejtette: mindenki szabadulna már a korlátozásoktól, de a szakemberek azt mondják, hogy Európában sok helyen inkább szigorítanak, és nem lehet feláldozni az eddig elért eredményeket, tehát most az óvatosságé a főszerep.

Idézet
A vakcina beszerzésén kell dolgozni, ha lesz elég, akkor le lehet győzni a járványt” – mondta Orbán Viktor.

Azzal kapcsolatban, hogy egyes vendéglátóhelyek ki akarnak nyitni, a miniszterelnök közölte: azt kérte a hatóságoktól, hogy ne tartóztassanak le senkit, ha nincs törés-zúzás, erőszak, mint ahogy más országokban volt, akkor szabálysértési körben vannak. De arra kért mindenkit, hogy „ne tegyék”, mert egy járványról van szó, és másoknak is átadhatják a betegséget. Közölte, a kormány igyekszik segíteni, felgyorsítani a támogatások kifizetését a vendéglátósoknak, de az nem megoldás, hogy megsértik a szabályokat. Megjegyezte: egyértelműek a szankciók, 150 ezer és egymillió forint közötti bírságot szabhatnak ki a hatóságok, és a vendéglátóhelyeket legalább fél évre bezárják.

Hirdetés

Orbán Viktor közölte: a reggeli adatok szerint az elmúlt 24 órában 83 elhunyt és 1459 új fertőzött volt, 3649-en vannak kórházban és 258-an lélegeztetőgépen. A kormányfő mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon, és olttassa be magát. Azt mondta, ő a kínai vakcinában bízik a legjobban, mert ezt a vírust Kína ismeri a legrégebben, és ott tudják róla a legtöbbet. Azzal kapcsolatban, hogy a gyöngyösi polgármester soron kívül olttatta be magát, a miniszterelnök úgy fogalmazott, megérti, hogy mindenki félti az életét, de vannak, akik nehezebb helyzetben vannak, őket előre kell engedni. „Nincs elég vakcina, ezért valamilyen sorrendet ki kell alakítani az oltásnál” – magyarázta.

Hozzátette: a kormány tagjai dönthetettek volna úgy, hogy első helyen olttatják be magukat, de kivárják a sorukat.

Hangsúlyozta: úgy tűnik, Brüsszelből nem jön gyorsabban a vakcina, ezért fontos, hogy forgalomba tudják hozni azokat az oltóanyagokat, amelyek máshol már beváltak és hatékonynak bizonyultak, és a magyar szakemberek is megvizsgálták. Kitért rá: Szerbiában a kínai vakcinával is oltanak, és az ország jól áll oltási szempontból. „Szerbia meg tudta szervezi a saját ellátását, és kipróbálják nekünk a vakcinákat, amelyekkel szemben itt még fenntartások lehetnek, ezért figyelemmel kísérik, mi történik ott” – mondta.

Orbán Viktor kiemelte: ha nem jön kínai vakcina, március elejéig 880 ezer embert tudnak beoltani, ha lesz kínai oltóanyag, ezt megkétszerezhetik, ha pedig lesz orosz vakcina is, még gyorsabb lesz az oltás. Úgy vélte, így más helyzet lesz húsvétkor, akkor már a nyitás bizonyos kérdései előkerülhetnek. Arról is beszélt, hogy az uniós tagállamok átadták Brüsszelnek a vakcinabeszerzés jogát, a nyugati gyártókkal Brüsszel tárgyal, így nem látnak bele a tárgyalási folyamatba. „De ha már átadták ezt a jogot Brüsszelnek, a máshonnan beszerzés jogát ki kell használni, a vakcina nem politikai kérdés, választani nyugati és keleti vakcina között akkor lehet, ha van” – jelentette ki.

A kormányfő kiemelte: a gazdaságban most a munkahelyek megvédése a legfontosabb, a gazdaság újraindítása később jön. Az első hatezer milliárd forintról szóló újraindítási lépéseket már el is döntötték, és most programot indítanak, hogy minden faluban legyen kisbolt. Orbán Viktor úgy látja, van két kérdés, amelyben Magyarország Brüsszel legszorosabb szövetségese, ez a digitális és a zöld gazdaság ügye. A gazdaság újraindítását szolgáló akcióterv legnagyobb nyertese a felsőoktatás lesz, olyan egyetemfejlesztési program indul Magyarországon, amilyenre még nem volt példa, 1500 milliárd forintot fektetnek be a magyar egyetemekbe – közölte a miniszterelnök. Hozzátette: hatékonyabb egyetemekre van szükség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés