Ebből az ország irányításának élén álló demokraták csak az elsőt teljesítették. A délvidéki magyarság számára szimbolikus jelentőségű Szabadkán – ahol a lakosságnak csak 25-26 százaléka magyar – viszont ők jelölik ki a polgármestert. Nyugodtan megtehetik, mivel a város első emberét megválasztó, 67 tagú önkormányzatban 32 helyük van (a magyar pártoknak 27), s csak két szavazatot kell szerezniük az abszolút többséghez. Az újvidéki parlamentben ezt a demokraták már a májusi választáson megszerezték. Ennek ellenére átadták a tartományi törvényhozás vezetését a VMSZ-nek. Arról is egyezséget kötöttek – erősítette meg az MTI-nek Pásztor Bálint –, hogy a magyar párt megtartja eddigi kormányzati tisztségeit, vagyis a jogalkotási és nemzeti kisebbségi tárcával összekapcsolt miniszterelnök-helyettesi posztot, a kulturális tárcát, s a gazdasági minisztériumot, amely úgy jön létre, hogy szerb irányítású elődjébe beolvasztják az eddig magyar vezetésű privatizációs minisztériumot. Ez utóbbi élén eddig Pásztor István, a VMSZ elnöke állt. A Belgrádban 4 képviselővel jelen lévő VMSZ-re feltétlenül szükség van ahhoz, hogy megalakulhasson a demokratikusnak nevezett új szerb kormány.
EU: jogtalan a koszovói szerb parlament
Az Európai Bizottság egyik szóvivője szerint nincs jogi alapja annak, hogy a koszovói szerbek szombaton megalakították saját „tartományi parlamentjüket” a megosztott Kosovska Mitrovica északi részén. A szóvivő azt mondta, hogy az EU egyetért a koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) álláspontjával, miszerint nem voltak jogszerűek a függetlenségét ez év elején kikiáltott Koszovó szerbek lakta területein megtartott önkormányzati választások, és így ennek nyomán a helyi közösségek közgyűlése által megalakított „parlamentnek” sincs jogi megalapozottsága.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.