
Elmenne? Magyar Péter felszólította a szervezőket, hogy hívják meg a szabadegyetemre
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva. Toró T. Tibor, a rendezvénysorozat erdélyi alapítója a Krónikának adott interjúban meggyőződését fejezte ki, hogy a magyar kormány képviselőinek és a nyílt, érdemi vitának egyaránt helye van Tusványos sátrai alatt, és a szervezők reményei szerint jövőre már az ő jelenlétükben vitatkozhatnak.
2026. július 21., 13:442026. július 21., 13:44
2026. július 21., 16:182026. július 21., 16:18
A kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy több száz millió forint közpénzt fizetnek a magyar emberek a tábor megszervezéséért, a résztvevők pedig joggal várják el, hogy ott valódi közéleti viták legyenek. Jelezte, kész elmenni Tusványosra.
Reményét fejezte ki, hogy Orbán Viktor „megtalálja a bátorságát”, és kiáll vele egy nyílt vitára, akár Tusványoson.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezői megerősítették, hogy Orbán Viktor idén is ott lesz a tusnádfürdői rendezvényen. A volt kormányfő előadásán való részvétel regisztrációhoz kötött.
Mint arról beszámoltunk, a tábor szervezői korábban jelezték:
Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Tusványos egyik alapítója még júniusban posztolt a témában, miután a miniszterelnök már akkor kifogásolta, hogy nem kapott meghívót.
„Egy esemény szervezőinek úri joga, hogy kit hívnak meg egy általuk szervezett eseményre és kit nem” – írta akkor közösségi oldalán Németh Zsolt a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kapcsán. A Fidesz országgyűlési képviselője, a Tusványos egyik alapítója arról posztolt, hogy miért nem hívják meg Magyar Pétert a rendezvényre.

Megindokolta Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, hogy miért nem hívták meg Magyar Péter miniszterelnököt a szervezők a Tusványos idei rendezvényeire. A kormányfő a napokban kifogásolta, hogy nem kapott meghívást.
„Tusványos a demokrácia és párbeszéd kultúrájának rendezvénye” – zárta bejegyzését az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke.
Sándor Krisztina, a szabadegyetem szóvivője, egykori főszervezője a Krónikának arról beszélt: a szervezők fenntartják a jogot arra, hogy maguk döntsenek a meghívottakról. Ugyanakkor azt is jelezte:

A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.
„A Tisza-kormány részéről meghívást kapott Bujdosó Andrea parlamenti frakcióvezető, Velkey György László külügyi államtitkár, Lannert Judit, Bóna Szabolcs János, Tarr Zoltán, Kármán András és Kapitány István miniszter is. Sajnálatos módon azt a választ kaptuk, hogy a kormány és a Tisza-frakció tagjai nem vesznek részt az idei rendezvényen” – mondta Sándor Krisztina.
Toró T. Tibor, a rendezvénysorozat erdélyi alapítója a Krónikának adott interjúban meggyőződését fejezte ki, hogy a magyar kormány képviselőinek és a nyílt, érdemi vitának egyaránt helye van Tusványos sátrai alatt, és a szervezők reményei szerint jövőre már az ő jelenlétükben vitatkozhatnak. A politikus az idei Tusványost rendhagyónak nevezte, mivel – mint fogalmazott – a magyarországi választások gyökeresen átírták az anyaországi politikai erőviszonyokat, és ennek hatása a szabadegyetem programjában és a nemzetpolitikában is érezhető.
„A jelenlegi politikai viszonyok között azonban ez most nem valósul meg. A földcsuszamlásszerű magyarországi politikai változások feldolgozatlansága miatt a kormánypárt képviselői nem vesznek részt az idei rendezvényen, noha szerettük volna biztosítani számukra azt a fórumot, ahol érdemi kormány-ellenzék vita alakulhatott volna ki” – fogalmazott Toró. Hozzátette: bízik benne, hogy „ez csak átmeneti állapot”, hozzátéve: „ahogyan a haza és a nemzetpolitika, úgy a külhoni magyar közösségek és Tusványos sem lehetnek ellenzékben”.
A 35. Tusványos Veled teljes! jelmondattal kedden kezdődik Tusnádfürdőn, és július 26-áig tart.

Megindokolta Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, hogy miért nem hívták meg Magyar Péter miniszterelnököt a szervezők a Tusványos idei rendezvényeire. A kormányfő a napokban kifogásolta, hogy nem kapott meghívást.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja, amelyben illegitimnek nevezték az új politikai rendszer.
Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – közölte Havasi Bertalan az MTI-vel.
Románia felvétele a vízummentességi programba továbbra is prioritás marad az Egyesült Államokkal fennálló kétoldalú kapcsolatokban – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Robbanás történt egy cseppfolyósított gázt (LPG) szállító hajón a román partok közelében, a detonációt egyes források szerint orosz dróncsapás okozhatta.
Oana Țoiu román külügyminiszter hétfőn cáfolta azokat az információkat, miszerint hivatalos washingtoni látogatása során találkozott a Tate testvérekkel Románia nagykiövetségén.
Közösségi oldalán Polgár Judit azt írta, élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérést, rendkívül hálás érte, de nem vállalja.
Az illetékes belga ügyészség gyilkossági kísérlet vádjával nyomozást indított az Európai Parlamentet érintő korrupciós botrány, az úgynevezett Katargate-ügyön dolgozó korrupcióellenes felügyelő ellen elkövetett támadást követően.
Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. A Buckingham-palota bejelentése szerint az uralkodó elfogadta Starmer lemondását.
Miközben az Egyesült Államok és Irán is folytatta a katonai csapásokat, az amerikai hadsereg vasárnap közölte, hogy egy újabb katona vesztette életét harci cselekmény során egy lelőtt iráni drón ellenőrzött felrobbantása közben.
Már hétfőn találkozik a több ismert személyiség által köztársasági elnöknek javasolt Polgár Judittal Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő ezt vasárnap este jelentette be a Facebook-oldalán.
2 hozzászólás