2010. március 09., 10:082010. március 09., 10:08
Az incidensre szombatról vasárnapra virradóra került sor. A Stornarella melletti farm tulajdonosa észrevette, hogy két idegen hatolt be a farmjára. Ekkor elővette vadászfegyverét, amellyel többször is rálőtt a behatolókra.
A farmer közölte, először csupán figyelmeztető lövéseket adott le a levegőbe, hogy elijessze a tolvajokat. Erre azok beszálltak az autóba, amellyel a helyszínre érkeztek, ám a tulajdonos tovább tüzelt rájuk engedéllyel tartott vadászfegyverével. Az egyik feltételezett tolvaj, a román állampolgárságú Ionel M. életét vesztette, miután hat sörét is fejbe találta.
A 37 éves Ionel M. a rendőrségi közlemény szerint visszaeső volt, korábban is elítélték már lopás miatt. A másik gyanúsított gyalogszerrel menekült el, őt jelenleg is keresik a hatóságok. Az 54 éves gazdát, Domenico Corbót emberölés vádjával őrizetbe vették. Egy másik, románokkal kapcsolatos bűncselekményről az észak-olaszországi Torinóból érkezett jelentés.
Az IlSole24Ore című lap szerint tetten értek két románt, amint fenyegető feliratot festettek a La Stampa című napilap igazgatójának címezve a lap torinói szerkesztőségének falára. A két román szintén szombatról vasárnapra virradóra festette fel a halálos fenyegetést tartalmazó üzenetet Mario Calabresi lapigazgatónak címezve. Az elkövetők – akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel Olaszországban, ugyanakkor nem büntetett előéletűek – azt vallották, lefizették őket, hogy fölfessék a feliratot, de nem tudták, kinek szól.
A két elkövetőt a La Stampa biztonsági emberei tették ártalmatlanná, akik a biztonsági kamerák felvételeiről szereztek tudomást tettükről. Addig azonban sikerült felírniuk, hogy „Calabresi, úgy végzed, ahogy az apád”, illetve hogy „Calabresi fasiszta”.
Az első üzenettel arra utaltak, hogy a lapigazgató édesapja, Luigi Calabresi 1972-ben vesztette életét egy szélsőbaloldali szervezet merénylete következtében. A két, 21, illetve 35 éves elkövetőt őrizetbe vették, ám nem árulták el megbízójuk nevét. Ez már az ötödik alkalom, hogy Mario Calabresit megfenyegették.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.