Hirdetés

Kreml: Putyin nyitott a békére

Kreml

A szavak szintjén. A Kreml szóvivője szerint az orosz elnök hajlandó békét kötni

Fotó: Pixabay

Vlagyimir Putyin elnök nyitott az ukrajnai békére, és intenzív munka folyik az Egyesült Államokkal, de a konfliktus annyira bonyolult, hogy nehéz elérni a Washington által kívánt gyors előrehaladást – közölte szerdán a Kreml.

Krónika

2025. április 30., 13:192025. április 30., 13:19

„Az elnök továbbra is nyitott a konfliktus megoldásának politikai és diplomáciai módszereire” – mondta újságíróknak Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Reuters szerint.

Peszkov szerint Oroszország céljait el kell érni, és Moszkva azt részesíti előnyben, hogy ezeket a célokat békés úton érjék el.

Hirdetés

Mint ismeretes, Putyin azért adott parancsot a háború megindítására, hogy „nácitlanítsák” Ukrajnát, megakadályozzák az ország NATO-csatlakozását, és lefegyverezzék a hadseregét.

A háború során aztán annektált négy ukrajnai régiót, amelyek közül azonban egyiket sem uralja száz százalékban – a legfrissebb értesülések szerint

most az akadályozza a fegyverszüneti tárgyalásokat, hogy Putyin kijelentette: ragaszkodik ahhoz, hogy Kijev vonja ki csapatait a négy régió még meg nem szállt területeiről is.

Peszkov megjegyezte, hogy Putyin készségét fejezte ki a közvetlen tárgyalásokra Ukrajnával, de Kijevből még nem érkezett válasz.

„Sajnos Kijevből nem hallottunk ezzel kapcsolatban semmilyen nyilatkozatot. Tehát nem tudjuk, hogy Kijev készen áll-e vagy sem” – mondta Peszkov angolul újságíróknak.

korábban írtuk

Amerikai különmegbízott: abszurd a háromnapos orosz tűzszünet, Putyin ragaszkodik a négy megszállt ukrán régióhoz
Amerikai különmegbízott: abszurd a háromnapos orosz tűzszünet, Putyin ragaszkodik a négy megszállt ukrán régióhoz

Keith Kellogg amerikai különmegbízottkedden „abszurdnak” minősítette Oroszország jövő heti háromnapos tűzszünetre vonatkozó tervét, és megismételte, hogy az Egyesült Államok átfogó és tartós békeszerződésre törekszik a háború befejezése érdekében.

Donald Trump amerikai elnök, aki azt mondja, hogy béketeremtőként szeretne emlékezetes maradni, többször is kijelentette, hogy

véget akar vetni a több mint három éve tartó ukrajnai háború „vérfürdőjének” – amelyet kormánya most az Egyesült Államok és Oroszország közötti proxy-konfliktusként értékel.

„Megértjük, hogy Washington gyors sikert akar elérni ebben a folyamatban” – mondta Peszkov angolul.

A TASZSZ szerint Peszkov azt is megjegyezte:

az ukrajnai konfliktus gyökerei túlságosan bonyolultak ahhoz, hogy egy nap alatt megoldhatóak legyenek.

Trump kedden azt mondta, szerinte Putyin meg akarja állítani az ukrajnai háborút, hozzátéve, hogy ha ő nem lenne, akkor Oroszország megpróbálná elfoglalni egész Ukrajnát.

Idézet
Ha én nem lennék, akkor szerintem az egész országot meg akarná hódítani”

– mondta Trump.

Az amerikai elnök ugyanakkor nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok leállítaná-e az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, ha Washington elállna a tárgyalásoktól.

A Reuters emlékeztet:

Putyin döntése, hogy 2022-ben több tízezer katonát küld Ukrajnába, az 1962-es kubai rakétaválság óta a legsúlyosabb konfrontációt váltotta ki Moszkva és a Nyugat között

– ezt tartják annak az időszaknak, amikor a két hidegháborús szuperhatalom a legközelebb került az atomháborúhoz.

Ukrán légvédelem: száznál több drónnal támadt az orosz hadsereg, egy ember meghalt, negyvennél több megsebesült
Tömeges orosz dróncsapás érte Harkivot és Dnyiprót szerdára virradóra, egy ember meghalt, több mint negyvenen megsebesültek – közölték vezető ukrán hírügynökségek és hírportálokkatonai és helyi közigazgatási forrásokra, valamint a katasztrófavédelmi szolgálatra hivatkozva.
A légierő parancsnokságának szerda délelőtti jelentése szerint az éjszaka folyamán az orosz hadsereg 108 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen. A légvédelem 50 harci drónt lelőtt, 22 úgynevezett megtévesztő drón pedig „negatív következmények nélkül” eltűnt a radarokról.
Az orosz légitámadás Harkiv és Dnyipropetrovszk megyében okozott károkat – áll a légierő hivatalos közleményében.
Dnyipro városában egy ember meghalt, egy másik megsebesült az éjszakai dróntámadásban, Dnyipropetrovszk megye területén pedig egy vállalatban, lakóépületekben, autókban és egy étteremkomplexumban keletkeztek károk.
Április 29-én a késő esti órákban tömeges dróntámadás érte Ukrajna második legnagyobb városát, Harkivot. A becsapódások következtében 45 ember megsebesült – közölték ukrán hírforrások Oleh Szinyehubov katonai kormányzó, illetve Ihor Terehov polgármester Telegramon közzétett információi alapján.
A katasztrófavédelem közlése szerint a Harkivban összesen 16 drón becsapódását észlelték, a városban 10 helyen csaptak fel a lángok, több lakóépület, garázs és infrastrukturális létesítmény megsemmisült, autók rongálódtak meg.
Az orosz csapatok kitartóan igyekeznek áttörni az ukrán védelmet és elérni Dnyipropetrovszk megye közigazgatási határát – jelentette az Unian hírügynökség Olekszandr Szirszkij, Ukrajna fegyveres erőinek főparancsnoka Telegram-bejegyzésre hivatkozva.
Szirszkij szerint az orosz felső vezetés hangzatos nyilatkozatai ellenére, miszerint készek tűzszünetet kötni a májusi ünnepek időszakára, a megszállók jelentősen fokozták a harcok intenzitását, fő erőfeszítéseiket a Donyec megyei Pokrovszk városának irányába összpontosítva. A főparancsnok azt is hozzátette, hogy a folyamatos támadások és áttörési kísérletek ellenére az ellenség veszteségeket szenved és visszavonul.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút

Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására
2026. augusztus 08., szombat

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt

A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt
2026. augusztus 08., szombat

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
2026. augusztus 07., péntek

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban

Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban
2026. augusztus 07., péntek

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen

Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása

Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása
2026. augusztus 06., csütörtök

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk
2026. augusztus 05., szerda

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?

A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?
Hirdetés
Hirdetés