
Fotó: MTI/AP/Maxar Technologies
Kiszabadult hétfőn reggel a Szuezi-csatornát egy hete elzáró teherhajó – közölte az Inchape Shipping hajózási szolgáltató cég.
2021. március 29., 08:242021. március 29., 08:24
2021. március 29., 08:362021. március 29., 08:36
A hajók mozgását figyelő Vesselfinder és myshiptacking honlapok is megerősítették, hogy a 400 méter hosszú, Ever Given hajó több mint 200 ezer tonnás fara megmozdult, valamennyit eltávolodott a parttól.
Egyenesbe állt a Szuezi-csatornában hétfőn reggel a vízi úton keresztbe álló, és azt egy hétig elzáró teherhajó – közölték a Reuters hírügynökséggel meg nem nevezett tisztségviselők.
Mint ismeretes, a panamai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú konténerhajó erős szél hatására állt keresztbe egy héttel ezelőtt a csatorna egy szűk szakaszán, és beékelődött.

A Szuezi-csatornát elzáró teherhajót sikerült megmozdítani szombaton, de nem lehet tudni, mikorra szabadítható ki – jelentették hírügynökségek tisztségviselők közlése alapján. A Business Insider szerint az akadály óránként 400 millió dolláros veszteséget okoz a világgazdaságnak, és globálisan hiányt eredm&a
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!