Hirdetés

Kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában az egyre súlyosabb járványhelyzet miatt

Pozsonyi utca (Archív felvétel) •  Fotó: Iochom Zsolt

Pozsonyi utca (Archív felvétel)

Fotó: Iochom Zsolt

Szlovákiában szombattól egésznapos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Marek Krajcí egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.

MTI

2020. december 16., 19:302020. december 16., 19:30

A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba, és egyelőre nem pontosították, hogy meddig tart. A kijárás tiltása nem vonatkozik a munkába járásra, valamint azokra, akik élelmiszert vagy üzemanyagot mennek vásárolni, illetve a postára, bankba vagy internetes üzletek kiadóhelyeire tartókra.

A szerdán elfogadott kormányintézkedést az egészségügyi miniszter a „rendkívül komoly” járványhelyzettel indokolta.

Hirdetés

A tervezettnél két nappal korábban, szintén szombattól lép érvénybe az üzletek zárva tartása is, ami az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével minden üzletre vonatkozik. Ez az intézkedés az előzetes bejelentés szerint legalább 3 hétig marad révényben.

Szlovákiában még a múlt héten jelentették be a koronavírus terjedésével összefüggésben korábban hozott intézkedések újabb szigorítását. Ezek részét képezi az is, hogy

hétfőtől a szállodák és más szállásadóhelyek már csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni.

A pozsonyi kormány szerdai ülésén jóváhagyta az ország Covid-19 elleni oltási stratégiáját is. Ebben azzal számolnak, hogy folyamatosan, négy hullámban az 5,5 milliós ország lakosságának mintegy 60-70 százalékát beoltják.

Igor Matovic kormánya október elsején veszélyhelyzetet vezetett be Szlovákiában, amit egyszer már meghosszabbított. A hosszabbítás elvben az év végén jár le, de ezzel összefüggésben a kabinet a múlt héten egy, a veszélyhelyzet további meghosszabbításait lehetővé tévő alkotmánytörvényt hagyott jóvá. Erről a jogszabályról – amelyről a voksolást egyszer már el kellett napolni – a tervek szerint csütörtökön szavaznak a pozsonyi törvényhozásban.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szerdán közzétett adatai szerint

kedden több mint 16 ezer PCR típusú tesztet végeztek el, s ezek alapján 3565 új fertőzöttet regisztráltak.

Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, és az utóbbi hetekben ismét enyhe emelkedésnek indult, az elmúlt egy hétben átlagban valamivel kétezer felett volt.

Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel 139 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 246 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma mintegy 101 ezer. Jelenleg 2105 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 1309 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám kedden 58-cal emelkedett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés