2010. március 16., 15:322010. március 16., 15:32
A Győr-Moson-Sopron megyei településen hétfő este hét óra körül találta meg vérbe fagyva a négytagú családot egy rokonuk – közölte aznap Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A család egyik ismerője az MTI tudósítójának a helyszínen azt mondta: a meggyilkoltak rendezett életet éltek, mindkét szülő építészmérnökként dolgozott.
A férfi baltával követhette el tettét, majd késsel, illetve motoros láncfűrésszel végzett magával – mondta Bánhalmi Zsolt ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a családi drámáról Győrben tartott sajtótájékoztatón, kedden.
A 36 éves férfi – akit másfél-két hónapja elhatalmasodó hipochondriája miatt kezeltek – hétfő reggel nyolc óra tájban adott magáról a külvilágnak életjelet, s feltehetőleg az ezt követő egy órában végzett két gyermekével – egy öt és egy nyolc éves kislánnyal –, majd 37 éves feleségével; később mindhármuk holttestét a gyerekszobába vitte, paplannal betakarta, majd saját maga megölésére tett kísérletet. Előbb felvágta ereit, majd több alkalommal mellbe szúrta magát, s amikor így sem sikerült véget vetnie életének, előbb homlokát feszítette a láncfűrész fogó pengéjének, majd a torkát vágta el a géppel.
A rendőrségnek van olyan információja, hogy az elkövető édesapja is öngyilkos volt. Újságírói kérdésre elhangzott: a család jó körülmények között élt, anyagi problémáik nem voltak, ahogy a cselekményre esetleg okot adó más körülményre sem derült eddig fény. Szabadfi Árpád dandártábornok, megyei főkapitány közlése szerint lefolytatják a teljes nyomozást, ami akár hónapokba is telhet.
Ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy az apa követte el a cselekményt - halála, mint büntethetőséget kizáró ok miatt - megszüntetik az eljárást. Közlése szerint kizárták, hogy a férj más kezétől halt volna meg; „kivégzésszerű támadás történt, nem volt esélye sem a kisgyerekeknek, sem a feleségnek” – jelentette ki a megyei rendőr-főkapitány, akinek közlése szerint a történtek rekonstruálása mellett az okok keresése a nyomozás feladata.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.