
Fotó: Facebook/Colegiul Național Silvania
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) kiáll a zilahi Wesselényi Kollégium visszaigénylése miatt vizsgált református püspökök mellett, és visszautasítja a hatalom megfélemlítési szándékát – közölték a pártszövetség társelnökei csütörtökön.
2021. augusztus 26., 12:582021. augusztus 26., 12:58
Csomortányi István és Mezei János állásfoglalásukban tudatták: kiállnak az egyházi vezetők mellett, és visszautasítanak minden, a hatalom részéről érkező megfélemlítési szándékot, és ha kell, utcára vonulnak. Mint írták, mindezt azért teszik, „hogy Bukarest számára is érthető legyen: nem engedünk a megfélemlítési kísérleteknek és nemet mondunk az állampolitikává emelt magyarellenességre!”.
Azt is megállapították, hogy a román igazságszolgáltatás kettős mércével mér a magyar ügyekben. Elutasította például a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását a római katolikus egyháznak, elcsatolta Hargita megyétől a Békás-szorost, „ártatlan székely hazafiakat” börtönzött be évekre „koncepciós per keretében”. Ugyanakkor az igazságszolgáltatás következmények nélkül hagyta, hogy az úzvölgyi katonatemetőben botokkal és zászlórudakkal támadtak a békés magyar temetővédőkre, hogy Nagyváradon magyar zászlót égettek, vagy hogy sporteseményeken rendszeresen magyarellenes rigmusokat skandálnak.
A zilahi ügyészség vizsgálatot indított Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke ellen a zilahi Wesselényi kollégium épületének a visszaigénylése ügyében. A "hivatalból indított" nyomozás keretében a két egyházi elöljárót okirat-hamisítással, csúszópénz adásával és hamisított okirattal való visszaéléssel gyanúsítják.
A vizsgálatot végző ügyész egy 1911-ben kiállított okirat felől érdeklődött, amely az erdélyi egyházkerület levéltárában található.
A korabeli telekkönyvezési gyakorlat szerint ugyanis az iskolaépületek tulajdonosaként nem magát az egyházat, hanem az egyház valamely belső egységét jelölték meg.

Büntetőeljárást kezdeményezett a zilahi ügyészség a két református püspök, Csűry István és Kató Béla ellen a zilahi Wesselényi-kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!