2009. július 17., 10:102009. július 17., 10:10
A megérkezés után elvették az okmányaikat, és utcai koldulásra kényszerítették őket. Az illetőket reggelente kirakták a város egy-egy pontjára, és estig magukra hagyták őket; az összegyűlt pénzt elvették tőlük. Az áldozatok közül egyeseknek testi fogyatékosságai vannak, mások csak színlelték a nyomorékságot. Az áldozatokat szabadon engedték, de négy gyanúsított letartóztatásban maradt, két gyermeket ideiglenesen állami gondozásba vettek.
Ezzel egy időben a Délmagyarország csütörtöki számában arról számolt be, hogy három német fiatalembert egy román ismerősük Romániába csalt, kifosztott és egy hónapig rabszolgaként dolgoztatott. Marco Jahn és két társa megszökött, majd több mint százötven kilométert gyalogolt Szeged közeléig, ahol a magyar rendőrök segítettek rajtuk. A napilapnak a fiatalember elmondta: román ismerőse többször hívta, hogy ha hazautazik Temesvár mellé, a családjához, tartson vele egy-két napra.
A 23 éves munka nélküli német szakács végül kirándulásképp június elején két barátjával elkísérte az autóval utazó román ismerőst. Sofőrjük azonban másnap eltűnt, a családja pedig a koszt és kvártély fejében dolgoztatta a fiatalokat. Bankkártyáikat és egyikük igazolványát elvették, később a többiekét is, mobiltelefonjukat ellopták. A fiatalok falat raktak, építőanyagot hordtak, autót szereltek. Egy hónapba telt, mire egyik éjjel meg tudtak szökni.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.