Hirdetés

Kelemen Dobrevnek a szavazati jog elvétele kapcsán: megoszt, sérteget, velünk riogat

Kelemen

Nemet mond. Kelemen Hunor elutasítja Dobrev Klára DK-elnök javaslatát a külhoni magyarok szavazati jogának elvételéről.

Fotó: Jakab Mónika

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Dobrev Klára visszatér abba az időbe, amit mi, erdélyi magyarok megéltünk, és szeretnénk magunk mögött hagyni – így kommentálta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt a javaslatot, hogy vonják meg a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogát.

Krónika

2026. február 03., 12:592026. február 03., 12:59

Kelemen kedden reagált Dobrev javaslatára a közösségi oldalán.

„Egyféle nemzetegyesítésről tudtunk eddig. Most kiderült: egyesek szerint kettő is van.
Az egyik azt mondja: a nemzet nem határ kérdése, hanem közös felelősség és közös jövő, és ebbe beletartozik az állampolgárság, és az azzal járó jogok is.

Idézet
A másik azt mondja: aki nem él Magyarországon, az nem része a nemzetnek sem. Visszatér abba az időbe, amit mi, erdélyi magyarok megéltünk, és szeretnénk magunk mögött hagyni. Az egyik megtart, támogat, egységet épít. A másik megoszt, sérteget, velünk riogat. Az erdélyi magyarok világosan látják a különbséget”

– szögezte le Kelemen Hunor.

Hirdetés

Mint arról beszámoltunk, Dobrev először szombaton jelentette be, hogy a DK a külhoni magyarok szavazati jogának megvonását akarja, majd vasárnap közölte: törvényjavaslatot is kodolgoznak a jogfosztó döntés érdekében.

Dobrev Klára hozzátette: ezt a javaslatot az eddigiektől eltérően nemcsak a kormányváltás után, hanem még a jelenlegi parlamenti ciklusban is be fogják nyújtani. Mint mondta,

mára már mintegy félmillió határon túli regisztrált az április választásokra és ez szerinte nem véletlen.

korábban írtuk

A DK törvénnyel fosztaná meg szavazati joguktól a határon túli magyarokat
A DK törvénnyel fosztaná meg szavazati joguktól a határon túli magyarokat

A Demokratikus Koalíció (DK) benyújtja a határon túliak szavazati jogának megszüntetéséről és „az arányos választási rendszer helyreállításáról” szóló törvényjavaslatát – jelentette be vasárnap reggel a párt elnöke.

Úgy fogalmazott: a Fidesz teljesen tisztában van vele, hogy a határon túli szavazatok nélkül könnyen elveszítheti az országgyűlési választást. Elmondása szerint a baloldaliakkal együtt úgy vélik, hogy ami ma Magyarországon választási rendszer címen működik, „az minden, csak nem demokrácia”.

A politikus azt mondta: a Fidesz választási rendszerében a határon túli kettős állampolgárok – akik soha nem éltek, soha nem adóztak Magyarországon és nem is viselik a döntésük következményeit –, egy olyan levélszavazási rendszerrel tarthatják hatalomban a Fideszt, amely tömeges választási csalások elkövetésére is alkalmas.

Eközben például a Londonban vagy Münchenben dolgozó magyaroknak órákat kell sorban állniuk a külképviseleteken, hogy szavazhassanak – tette hozzá.

Dobrev Klára szerint a határon túliak „egész egyszerűen, biztonsági boríték vagy bármiféle ellenőrzés nélkül” gyűjtik a Fidesznek a szavazatokat.

korábban írtuk

Dobrev Klára elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát
Dobrev Klára elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke szombati első pártelnöki évértékelő beszédében a határon túli magyarok szavazati jogának elvételét sürgette.

Mint mondta, szabad csapatok járják Erdélyt és a Vajdaságot, majd „egész egyszerűen csak összegyűjtik néha az üres papírokat, amit aztán ők kitöltenek”.

A pártelnök említést tett „a választókerületi határok fideszes átrajzolgatásáról” is, az egyfordulós rendszer kapcsán pedig azt mondta, az a pártok önálló indulását nehezíti meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

Ukrajna: újrakezdte a Kijev és más nagyvárosok elleni légi csapásokat Oroszország

Az orosz erők keddre virradóra tömeges ballisztikus rakétás és drónos támadást indítottak Kijev ellen, amelynek során a város több lakóépületét eltalálták és legalább két ember megsérült – közölték a hatóságok.

Ukrajna: újrakezdte a Kijev és más nagyvárosok elleni légi csapásokat Oroszország
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Folytatódnak az orosz–amerikai–ukrán háromoldalú biztonsági csoport megbeszélései Abu-Dzabiban

Szerdán és csütörtökön tartják Abu-Dzabiban az orosz–amerikai–ukrán háromoldalú biztonsági csoport megbeszéléseinek második fordulóját – közölte hétfőn Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.

Folytatódnak az orosz–amerikai–ukrán háromoldalú biztonsági csoport megbeszélései Abu-Dzabiban
2026. február 02., hétfő

Ukrajna: legalább tizenkét bányász halt meg egy busz elleni orosz dróntámadásban

Legalább 12 bányász halt meg és 16-an megsebesültek egy orosz dróntámadásban, amely egy Pavlohrad közelében, Dnyipropetrovszk megyében közlekedő buszt ért vasárnap – közölte a legnagyobb ukrán magán energiaipari vállalat, a DTEK.

Ukrajna: legalább tizenkét bányász halt meg egy busz elleni orosz dróntámadásban
2026. február 01., vasárnap

Az amerikai elnök Kínát szintén szívesen látná a venezuelai kőolaj vásárlói között

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.

Az amerikai elnök Kínát szintén szívesen látná a venezuelai kőolaj vásárlói között
Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Medvegyev békére törekvő, hatékony vezetőnek nevezte Trumpot

Békére törekvő, hatékony vezetőnek nevezte Donald Trump amerikai elnököt Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke, egykori orosz államfő és miniszterelnök egy vasárnap megjelent interjúban.

Medvegyev békére törekvő, hatékony vezetőnek nevezte Trumpot
2026. február 01., vasárnap

Regionális háborúval fenyegetőzik Irán legfőbb vallási és politikai vezetője

Regionális háborúval fenyegetőzött vasárnap egy esetleges amerikai katonai beavatkozás esetén Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah, aki puccskísérletnek nevezte a hatóságok által elnyomott tiltakozó mozgalmat.

Regionális háborúval fenyegetőzik Irán legfőbb vallási és politikai vezetője
2026. február 01., vasárnap

Epstein-ügy: román és magyar lányokról és szó esik a frissen nyilvánosságra hozott dokumentumokban

Romániai és magyar lányokról is szó esik a szexuális célú emberkereskedelem miatt elítélt, majd a börtönben elhunyt amerikai üzletemberhez, Jeffrey Epsteinhez kapcsolódó e-mailekben.

Epstein-ügy: román és magyar lányokról és szó esik a frissen nyilvánosságra hozott dokumentumokban
Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Irán mostantól terrorszervezetnek tekinti az EU-tagországok hadseregeit

Irán vasárnap terrorszervezetté nyilvánította az európai országok hadseregeit, miután az Európai Unió hasonlóan járt el az iráni Forradalmi Gárdával szemben, amelyet a kormányellenes tiltakozó mozgalom elnyomásának összehangolásával vádol.

Irán mostantól terrorszervezetnek tekinti az EU-tagországok hadseregeit
2026. február 01., vasárnap

Trump a hadsereg bevetését sem zárja ki az agresszív tüntetőkkel szemben

Az amerikai elnök szigorú és határozott fellépést kért a szövetségi irányítás alatt álló rendvédelmi erőktől szombaton a szövetségi tulajdont megrongáló tüntetőkkel szemben, és a katonaság ismételt mozgósítását sem zárta ki.