Hirdetés

Katonai szakportál: Románia fű alatt jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert szállított Ukrajnának

•  Fotó: román pSZH

Fotó: román pSZH

Bár Bukarest hivatalosan egyszer sem erősítette meg, hogy fegyvereket szállított volna Ukrajnának, hogy helytálljon az Oroszország által ellene indított háborúban, az Oryx holland portál képekkel alátámasztott összeállítást közölt, amely szerint Románia több rakétavetőt, páncélozott személyszállító járművet, tarackot, géppuskákat, lőszert és üzemanyagot is küldött Ukrajnának.

Balogh Levente

2023. augusztus 09., 21:472023. augusztus 09., 21:47

A nyílt forrásokat nyomon követő, hollandiai székhelyű védelmi elemzőportál szerint Románia nagyon diszkréten, de a jelek szerint hatékonyan különböző fegyverrendszereket és nagy mennyiségű lőszert küldött Ukrajnának. Az Oryx az ukrajnai háború kezdete után vált ismertté, mert fotó- és videobizonyítékok segítségével számolta össze a harcoló felek veszteségeit. A portált Stijn Mitzer és Joost Oliemans vezeti. Korábban mindketten a hollandiai székhelyű Bellingcatnek dolgoztak, Oliemans pedig a Janes Information Services brit nyílt forráskódú katonai hírszerző cég munkatársa is volt.

A két holland újságíró Bajtársi együttműködés a Kárpátokban: Románia katonai támogatása Ukrajnának című írásában a szokásos módon

Hirdetés

képekkel bizonyítva mutatja be, hogy a bukaresti hatóságok milyen fegyverrendszereket küldtek Kijevbe, és nagyjából mikor szállították azokat.

Románia így többek között 122 milliméteres rakéta sorozatvetőket (ArPR-40) küldött Ukrajnának. Ezek hasonlóak az orosz Gradokhoz, de a brassói teherautógyárban gyártott DAC platformokra szerelték őket. Megjegyzendő, hogy a 40 löveges reaktív rakétavető, az APR-40 mind a 40 rakétát 16 másodperc alatt képes egy sorozatban kilőni, a maximális lőtávolság 20 kilométer. Ezek 2023 májusa előtt érkeznek Ukrajnába, miután a román védelmi minisztérium készleteiben a sokkal modernebb HIMARS-ok váltották fel őket.

Ugyanebben az időszakban 152 milliméteres vontatott tarackok jutottak el az ukránokhoz lőszerrel együtt.

Fél évvel korábban a TAB-71 M kétéltű páncélozott járművek, a szovjet BTR-60 licencelt változatai érkeztek Ukrajnába. A TAB-71 hasonló a szovjet modellhez, de nem azonos azzal. A fő különbség a továbbfejlesztettlöveg torony, így a géppuska közel 90°-os függőleges tüzelési szöge lehetővé teszi a légi célpontok elleni hatékony bevetést. A TAB-71 a BTR-60-asnál több nappali célzótávcsővel rendelkezik, valamint a torony bal oldalán egy jellegzetes távcsővel, a LOTA-val, azaz a földi és légvédelmi céltávcsővel. Másrészt az ukránok tavaly év vége előtt 12,7 milliméteres DsKM nehézgéppuskákat is kaptak.

Románia jelentős mennyiségű lőszert is szállított: 122 mm-es rakétákat, 152 mm-es tüzérségi lövedékeket, lőszert AG-7 és AG-9 gránátvetőkhöz, bombákat 82 és 120 mm-es rakétavetőkhöz, valamint lőszert 12,7 mm-es nehéz gyalogsági fegyverekhez és 7,62 mm-es kaliberű géppuskához.

A lőszerek a gyanú szerint 2022 októbere és 2023 júliusa között jutottak el az ukránokhoz.

Mindezek mellett az ukránok nagy mennyiségű üzemanyagot, valamint taktikai sisakokat és golyóálló mellényeket, valamint a Pro Optica által gyártott ANUBIS távvezérelt fegyverállomásokat is kaptak, amelyeket a török hadsereg által adományozott BMC Kirpi páncélozott járművekre szereltek fel.

Szakértők szerint ugyanakkor előfordulhat, hogy a szállítások bizalmas jellege miatt még ennél is több fegyver érkezett Ukrajnába Romániából.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés