Hirdetés

Katalán EP-képviselők mentelmi jogának megvonása ellen emelt szót a Székely Nemzeti Tanács

•  Fotó: Facebook/Junts per Catalunya

Fotó: Facebook/Junts per Catalunya

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szolidaritást vállal azokkal a katalán európai parlamenti (EP) képviselőkkel, akik mentelmi jogának a felfüggesztését egy hét múlva tűzi napirendjére az EP plénuma.

MTI

2021. március 01., 20:292021. március 01., 20:29

Az SZNT hétfőn juttatta el az elnöke által jegyzett állásfoglalást az MTI-hez. E szerint az Európai Parlament március 8-i plenáris ülésén dönt három katalán politikus: Carles Puigdemont, Toni Comin és Clara Ponsati, a JUNTS Per Europa képviselői mentelmi jogának felfüggesztéséről. A döntésre azt követően kerül sor, hogy az EP jogi bizottsága az SZNT közlése szerint „engedett Spanyolország nyomásának”, és elfogadta az erre vonatkozó kérést.

Állásfoglalása szerint az SZNT „megdöbbentőnek és felháborítónak” tartja, hogy az EP képviselői arról fognak dönteni, hogy politikai okokból kerüljön előzetes letartóztatásba a három katalán politikus.

Hirdetés

„Mi harmincegy éve szabadultunk ki a diktatúra szorításából. Úgy tekintettünk Nyugat-Európára és úgy vártuk az európai integrációt, mintha az véglegesen szavatolná a szabadságunkat, hogy senkit ne lehessen üldözni a meggyőződéséért, hogy senkit ne lehessen üldözni a nemzeti hovatartozásáért” – áll a nyilatkozatban.

Az SZNT véleménye szerint

az Európai Unió passzívan tűrte a jogállamiság megsértését, amikor a katalóniai függetlenségi népszavazás idején a spanyol rendőrség ártatlan embereket, köztük öregeket tepert a földre és bántalmazott.

„Most viszont arról van szó, hogy legyen aktív részese alapvető emberi jogok megsértésének. Hogy taposson rá a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára. Hogy forduljon szembe az Európai Uniót megalapozó két szerződés alapvető értékeivel” – értelmezte a helyzetet az SZNT.

A Székely Nemzeti Tanács felháborítónak találja pusztán azt a tényt is, hogy sor kerülhet egy ilyen szavazásra.

„Azt látjuk, hogy az állami terror már nemcsak egy-egy országban üti fel a fejét, hanem az Európai Unió, a demokratikus államok közössége képes azt szentesíteni. Ha megtörténik az, aminek nem lenne szabad megtörténnie, akkor egy kitörölhetetlen szégyenfolt árnyékolja be 27 tagállam szövetségét, amit az Európai Unió egyetlen polgára sem hagyhat szó nélkül” – áll az SZNT nyilatkozatában.

Az SZNT által elindított nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés során Carles Puigdemont buzdításának fontos szerepe volt abban, hogy Spanyolországban is összegyűlt a megkövetelt aláírásszám.

A spanyolországi aláírások elsöprő többsége Katalóniában gyűlt össze.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés